2/01/2012

Z paletta - vélemény

Egyre többször találkozom idehaza is azzal, hogy majd nálunk is elérhetőek lesznek a Z paletták, remélhetőleg emberi árban; és a kérdéssel, hogy milyenek, megérik-e, mit gondolok. Most röviden összefoglalom, hogy mi az, amit jónak tartok bennük és mi az, amit nem. Anno ajándékba kaptam a kicsi palettát, mert nekem ez biztos tetszeni fog. Nagyon izgatott voltam, kíváncsi rájuk, milyen szuper lesz. Sajnos úgy tapasztaltam, hogy a hájp nagyobb, mint amennyit megérnek. Nem is teljesen értem ezt a hatalmas rajongást körülöttük.


Az enyém már egy éve szolgál, de nagyon elhasználtnak tűnik, pedig igazán nem nyúzom többet, mint bármi mást.


A paletta előnyei között említeném meg azt, hogy:
  • nagyon jó benne a mágnes,
  • jól záródik, 
  • nyitva még fejjel lefelé tartva sem esnek ki belőle a szemfestékek, 
  • a teteje átlátszó így könnyen  megtaláljuk a keresett színt,
  • helytakarékos, mert viszonylag lapos, a tetejét teljesen alá tudjuk hajtani ha nyitva van és nem érne el máshogy,
  • jó lehet utazáshoz, sminkeseknek vagy azoknak, akik már 80 lvl depotőrök.

A hátrányai közé tartozik:

  • A nagyon olcsó kinézete, az hogy ez nem több egy műanyag fóliával bevont kartondoboznál. Az enyém helyenként bebuborékosodott a széleknél, illetve a papír ragasztás is elengedett a tetején. 
  • Nem lehet kivenni belőle a mágneses lapot sehogy sem, ezért elég nehezen tisztítható - belül, ahol áttörölném vizes ronggyal ott a papíron nincs fóliabevonat. Egyszerűen vonzza a festékport. [Mielőtt elkezdtem volna lefényképezni külön kitöröltem, még fültisztítóval a sarkokért is mindent elkövettem!]
  • A mágnes nagyon erős, kinyitásnál és a festékek cseréjéhez igencsak körömmel alá kell feszülni. 
  • Meglehetősen nehéz, a súlya nagyjából annyi ennek a kicsi palettának üresen, mint egy üres MAC 15-ös palettának. 
  • Méretben kicsivel nagyobb a hagyományos MAC négyes palettánál, 9 szemfesték fér bele, a MAC-be az elválasztókat kipattintva hat. Szerintem ennek a palettának a méretei valahogy pont előnytelenek, ha négy nagy szemfestéket vagy pirosítót teszek bele, akkor is marad kihasználhatatlan hely - ahova nem fér semmi - benne.
  • További hátrány, hogy a nem fémből készült panok nem ragadnak bele, ahogy a mágneses MAC-ek sem - így a Kryolan festékekhez például külön fémlapocskát kell ragasztani a hátukra - jelenleg ezek az öntapadós fémlapocskák járnak a palettákhoz, régen ez sem így volt.
  • A weboldalon található képeken sokkal esztétikusabbnak, fényes feketének, már-már műanyagnak néz ki és ez nem fedi a valóságot.

A személyes véleményem szerint: 
  • Arra nekem jó, hogy beletegyem azokat az utántöltős festékeimet, amikhez még nem vettem másik palettát vagy átmenetileg nem tudom őket hova rakni. A saját szemfestékeimet nem szívesen nyúzom meg.
  • Azt vitatnám, hogy környezetbarát anyagból készül. Személy szerint a kartont nem tartom környezetbarátabbnak a műanyagnál, kivéve ha az újrahasznosított. Itt viszont műanyaggal bevont festett papírról van szó.
  • Nem éri meg az árát, ami nekem van az jelenleg a 14 dollár, a nagyobbak pedig 20 és 28 dolcsiért lehetnének a mieink. Ennyiért már inkább az Unii palettát venném, ami mégiscsak esztétikusabb, könnyen tisztítható és a műanyag miatt strapabíró.
  • Nagy bőröndös sminkeseknek, akiknek inkább a praktikum számít az esztétika előtt, nekik jó lehet; én bloggerként jobban szeretem azt, ami szép.
  • Nekem csalódás volt.

Nektek hogy tetszenek a Z paletták? Nektek van? Mit gondoltok róluk?

Posted: Monday // 10:00
Label: z_palette

5 megjegyzés:

  1. Bar1/2/12 10:11

    .regebben nezegettem oket, mindig is azt hittem h muanyagbol vannak. ez a kartonmegoldas nekem se tetszik, gondolom ha sokat gyurnem, igencsak meglatszana rajta. legalabb konnyu lenne utazashoz, de meg az se. szerintem ez kilove nalam, koszi a bovebb leirast.

    VálaszTörlés
  2. Calo(z)1/2/12 10:15

    A szokásos, korrekt és kimerítő vélemény. Ettől függetlenül otthon tárolni lehet kap 1 esélyt, mert nekem a koncepció és az alapötlet igazán tetszik! Régebben amúgy én is azt hittem h műanyagból van. Ennél a terméknél is amúgy van az az érzésem, hogy azért nagy a hype, mert nem tudsz bemenni a boltba megfogni és onstatláni h MÉGSE. :-)

    VálaszTörlés
  3. Monday2/2/12 20:15

    ^_^

    VálaszTörlés
  4. Unknown3/2/12 20:01

    Eleg gagyik!

    VálaszTörlés
  5. KOIDROGERIA.HU20/2/12 17:31

    Sziasztok,
    nálunk kapható Magyarországon a Z Palette.
    Köszönjük, hogy beszámoltál a tapasztalataidról, és köszönjük a véleményed!
    Mindemellett kiemeljük a következőket:
    * a Z Palette környezetbarát újrahasznosított anyagokból készül, melyek a műanyaggal ellentétben nem repednek vagy törnek.
    * Ha marad benne kihasználatlan hely, tehetünk bele ecsete(ke)t.
    * Tényleg minden Z Palette-ához küldünk most fémmatricákat, így már nincs, ami ne ragadna bele :]
    Zena, a Z Palette feltalálója (eredetileg sminkes) folyamatosan fáradozik rajta, hogy a paletták még tartósabbak és strapabíróbbak lehessenek.
    Nincs olyan termék a világon, ami mindenkinek ugyanúgy tetszene, ezért köszönjük, hogy megosztottad a tapasztalataidat, és reméljük, hogy aki a Z Palette mellett dönt, annak nem okoz csalódást. Nekünk vannak Z Palette-áink, és tetszenek :]

    VálaszTörlés
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Bloglovin' - Facebook - Google+

A kommentek a két napnál régebbi posztoknál csak jóváhagyás után jelennek meg. Nem célom a moderálás, erre azért van szükség, hogy biztosan mindent hozzászólást olvassak és kérdés esetén válaszolhassak rájuk.

 
Működteti a Blogger.
2010-2013 - Makeup Universe
© All rights reserved!
back to top