7/21/2012

DMU - 20120721 - Shiny Minerals

Bevallom, hogy a hétvégéim általában azzal telnek, hogy utolérjem magam valahogy a blog szempontjából. Ilyenkor van időm fényképezni, sminkelni és a saját szórakozásomra nézni a monitorom anélkül, hogy érezném valaki kifigyeli mit csinálok. Mivel ma elég borús az idő, így csak ahhoz volt kedvem, hogy végre kipróbálhassam a Bella Pierre Pandera tornyocskám és a hozzá tartozó szettet. Igen, megint az Up the Amp rúzs van rajtam, mert túlságosan is szeretem.


Így képen utólag úgy tűnik, mintha ráfért volna még egy kis satírozás az élekre, habár valahogy rajtam, igazából sokkal füstösebbnek és a sötétebbeknek tűnt ez a smink. persze az is lehet, hogy csak azért ez az érzésem, mert így hatvanszoros nagyításban látom a szemem... A pirosítóval először kicsit megszaladt a kezem, mindig úgy járom a MAC Mineralize Merilyvel - ásványi pirosítót szerettem volna használni, ha a szemem is szinte csak ásványi porokkal készült. Igaz, a szemöldököm alatti arany csillogást a Ben Nye Iced Golddal értem el, ebből végül a belső szemzughoz is került. A vizes hatásról pedig az átlátszó szájfény gondoskodik.

Arc/Face
SkinFood - Aloe BB cream #1
Missha - Under Eye Brightener #21
Lumiere Minerals - Wild Rose blush
MAC - Merily mineralize blush
Dodo púder

Szemek/Eyes
Bella Pierre -  makeup base, clear lipgloss, Oblivious, Beige, Diligence, Antiqua 
Ben Nye - Iced Gold pigment, Dark Brown eyebrow pencil

Száj/Lips
MAC - Up the Amp lipstick



11 megjegyzés:

  1. Hát ez gyönyörű lett. Nagyon érdekelne, hogy használtad a szájfényt, mi előtt/után, mennyit és pontosan hova? És nem gyűlt össze a "gödröcskékbe" a sok pislogástól? Annyira tetszik ez a vizes megoldás, de sose mertem még kipróbálni fél napokra, de még egy buliba se. Félek, hogy teljesen elfolyik. Egyébként én vazelinnel gondoltam megcsinálni, azzal próbáltad már? Köszi előre is a válaszokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megcsináltam a sminket és a tetejére, a mozgószemhéjra tettem egy egészen keveset ecsettel. De, ez összegyűlik a ráncokban, nem is arra van, hogy ne gyűljön össze, viszont nem folyt még soha bele a szemembe, mondjuk ezért talán 38 fokban nem a legjobb megoldás. Szerintem buliba szuper megoldás, hétköznapokra talán annyira már nem. Még nem próbáltam vazelinnel, viszont nagyon fényes krémes festékkel is lehet hasonlót csinálni.

      Törlés
    2. Egyszer úgy is ki fogom próbálni, köszönöm szépen a válaszodat. :)

      Törlés
  2. Tényleg gyönyörű a hatás amit szájfénnyel el lehet érni, ez a smink is nagyon szép lett! Bárcsak tartósabb lenne rajtam pár percnél:D:S

    VálaszTörlés
  3. Húú de tetszik, főleg a belső szemzug *.* Valahogy Anne Rice kárhozottakja jut róla eszembe, a filmben a vámpíroknak van nedves hatású szem'smink'jük :)) Persze megláttam, egyből felkentem énis a szájfényt, de jó tudni , hogy akkor nem voltam elszállva, van ilyen :D
    Annnnyira édes macifejed van! Hihetlenül cuki :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Macifej. :'DDD Ó, én ezt jóllakott óvódásnak szoktam hívni...

      Törlés
  4. Szerintem annyira jól áll a picit barnább pofi (mármint h most nem hófehérnek tűnsz), teljesen másképp nézki a smink is vele. Pedig úgy is oly szépet alkotsz, de ezt most többször meg kellett néznem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a hófehérség az inkább a fényviszonyoknak köszönhető, illetve mostmár kezdem megtalálni a megfelelő beállításokat ezen a gépen is, plusz tényleg lebarnultam. Mit lebarnultam - 2 órán át vártam egy buszt, ami csak nem jött és úgy leégtem, hogy még a szemöldököm alatt is lehámlott a bőr.

      Törlés
    2. :( uhh, hát ilyen áron maradj inkább fehér, sajnálom!

      Törlés
  5. annyira szeretem a sminkeket, amiket csinálsz,nagyon szépek! a színvilág is szinte mindig közel áll hozzám. jól esik ilyen szép munkákat és igényes fotókat látni :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép a szemöldököd, meg az előző postnál is! A forma is, meg a szín is. Természetes dögös.

    VálaszTörlés

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe