7/13/2012

Kétéves a blog!

Egy TLTR vagyis egy "túl hosszú, hogy elolvasd" bejegyzés az elmúlt két évről, sokkal inkább benyomásokkal, mintsem mérföldkövekkel, mert azokat valószínűleg nem tudnám egy csokorba szedni. Nem kezdek olyan érzelgős sorokba, hogy sosem hittem volna, hogy lesz kitartásom valamihez két éven át, mert reméltem, hogy lesz, mert szerintem máshogy talán nincs is értelme belekezdeni. A lényeg, hogy sikerült. Vállalom, hogy volt két mélypont vagy talán három is az elmúlt 24 hónapban, de csak-csak átvészeltük.
A képpel pedig most nem volt időm kreatívkodni, pedig egy nagyon jót találtam, de sebaj, majd jövőre! Ez az első és eddig utolsó smink, amit feltettem a blogra.


2010 július 13-án vágtam bele valami újba, de tavaly ilyenkor nem volt ünneplés, mert igazán csak 2011 május-júniusában kezdtem komolyan venni a blogolást. Ebben a két évben 486 poszt született, A GFC-n kersztül van 677 követőm, facebookon pedig 907 lájkoló jelenleg. Ezenkívül a blog fent van Bloglovin'-on és Google+-on. Egy hónapja pedig csináltam egy tumblrt is, mert az instagramot nem szeretem és nem érzem magam olyan hírességnek, akinek az élete minden egyes mozzanatát meg kéne osztania, kezdve a reggelitől, a délutáni bevásárláson át, az esti sörözésig - habár néha szívesen megnézem másokkal mik történtek -, így ez átvette az inspirációs posztok szerepét is. Mellette pedig időnként felteszem a sminkeket Makeupbee-re is, már amikor nem felejtem el. Ha pedig bárkit, bármi érdekelne, akkor lehet kérdezni formspringen vagy e-mailben.

Próbálok naponta posztolni, de ez néha egyszerűen összeegyezhetetlen a mindennapokkal, már dolgozom egy jobb időbeosztáson, viszont napi két posztról jelenleg álmodni sem merek. Általában hétvégén lefényképezek mindent, amire jut idő, mert mikor hazaérek már nincs elég fény, reggel meg korán van még ehhez. Ellenben ha két-három napig nem jut pár percem arra, hogy írjak, akkor egészen rosszul érzem magam, mert nekem a blog még mindig csak a hobbim, igaz abból elég fontos, ezért még mindig nem várok arra, hogy bárki támogasson ebben. Néha eljátszom a szerzőtársak gondolatával, de még nem találtam megfelelőt és olyat, aki gyakran írna valami olyasmiről, amiről én nem tudok. Épp ezért még mindig keresek, de addig is várom a lelkes vendégbloggereket.

A blog gerincét sokáig a sminkek jelentették, a kedvenc időszakom a halloween volt:


De akadtak normális sminkek is:



A gyakori posztokkal együtt jár havi nagyjából 200 ezer oldalletöltés is - viszonyítási alapom nem sok van, így nem is tudom igazán, hogy ez jónak számít-e. Hiába, engem nem mozgatnak meg számok, pedig biztos fontosak. Ennek ellenére is sokszor úgy érzem, hogy a blog csak az én egyetlen kicsi játszóterem, valahol jól eldugva egy csomó régi játék között a padláson. Aztán, amikor megismernek az utcán, tanácsot kérnek vagy meghívnak valahova, esetleg sminkelni kér egy fotós, akkor ez az elképzelésem meginog. Szerencsére azért tudom, hogy nem a blogom a világ közepe, csupán a saját univerzumom.

Szépség. Blog.-ról januárban változtunk Makeup Universe-re ezzel kifejezve azt, hogy az első név teljesen kényszerből, ötlettelenül született, az utóbbi pedig azt a fajta kockaságot és kimeríthetetlen tudásvágyat, ami engem kiválóan jellemez és amire törekszem.

Ami számomra sokkal lényegesebb az az, hogy eközben az én személyiségem is nyitottabb lett, rákényszerültem a kommunikációra, amit magamtól nagyon ritkán tettem azelőtt emberekkel, főleg ismeretlenekkel. Egy másik járulékos haszna a blognak az, hogy megismertem rengeteg érdekes embert, mind bloggerek, mind olvasók személyében. Ennek ellenére próbálom elkerülni azt, hogy bármiféle klikkbe tartozzak, mert azt már a gimiben sem szerettem [meg azt sem, hogy mindig én voltam a gonosz, a rebellis - csak a döglött halak úsznak az árral - pedig egyáltalán nem vagyok az].

Ebben az évben fordult a blog komolyabban olyan irányba, ami szándékosan megcélozza az állatbarát termékeket, sőt az állati összetevőktől menteseket is. Erre hihetetlenül büszke vagyok, de részben lemondással is jár, mert nem adok ki olyanra pénzt, amiről tudom, hogy a cég, a beszállítók vagy az anyacég akár még csak adatszolgáltatási céllal is végez néha-néha teszteket. Van olyan is, amiről egyszerűen nem sikerült kiderítenem, hiába gugliztam órákon át. Ez egy erős kettősség jelenleg, amit nem is tudom hogy kéne feloldani. Mivel látom azt, hogy néha szívesen írnék más termékekről is, mert sokaknak érdekes lehet, de nem akarom feladni az elveim, az elmúlt 10 évet, mert imádom az állatokat, kicsit talán jobban, mint a szobaállatvédők. Most érzem azt, hogy a blog tényleg jó irányba halad, mert egyensúlyban van velem is és a világgal is. Hiába vagyok részben a reklámok ellen, a blog facebookján szeretek olyasmiket megosztani, ami rávilágít arra, hogy nem csak mi élünk ezen a bolygón. Szeretem az olyan kampányokat, amiket a például Lush indít; szeretem, ha egy kozmetikai cég fákat ültet vagy állatmenhelyeket támogat, sokkal több ilyesmire lenne szükség. Ennek ellenére velük is úgy vagyok, mint az "Afrika-koncertekkel".

Habár elég gyakran vadászok érdekes termékekre, újdonságokra, amikről még nálunk talán nem is írt senki, de a cégekkel folytatott kommunikációmon még kétségtelenül javítanom kéne, de elég nehéz úgy, ha sokan még válaszra sem méltatnak egy kérdés kapcsán. Ezt nem panaszkodásnak szánom, mert én is sokszor napokat ülök egy-egy e-mailen, pusztán sokszor megkönnyítené a dolgom. Persze akadnak kivételek. [De ugyanezt tapasztaltam újságíróként is, szóval nem csak a bloggereket nem szeretik.] Nem vagyok egy szélszes alkat, én soha semmit sem tudtam eladni, ezért is próbálom a blogot hirdetésmentesen tartani. Mivel mindig azt írom, amit gondolok, ha kaptam a terméket, ha nem, ezért sokszor érzem azt, hogy nem én vagyok a péeresek kedvence.

Végül szeretném mindenkinek megköszönni, aki eddig kitartott mellettem, olvasott, néha benézett és írt pár kedves sort. Rajtuk kívül szeretném megköszönni az véleményüket kendőzetlenül vállalóknak és a trolloknak is, akik sosem szalasztják el a pillanatot, mert egyik csoport nélkül sem tartanék itt jelenleg. :)

22 megjegyzés:

  1. Hát boldog születésnapot, küldök egy virtuális tortát is :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon Boldog Blogszülinapot és legalább még ugyanennyit :)

    VálaszTörlés
  3. Én sajnos csak pár hónapja találtam Rád, nem olvaslak a kezdetektől, de már első kattintásra is egy hihetetlenül minőségi dolognak látom amit csinálsz (elsőre azt hittem ez valami profi online magazin:)) nagyon tetszik, úgy ahogy van, szóval öröm olvasni. Boldog blogszülinapot, és még legalább ugyanennyit;) Puszii:*

    VálaszTörlés
  4. Boldog Blogszülinapot! :) ^.^

    VálaszTörlés
  5. Szeretem az ilyen összefoglaló postokat, annyira jó olvasgatni a ministatisztikákat. Az első évben is nagyon szerettem ide járni, de a MakeUpUniverse-es váltás volt a legjobban sikerült, ami mostanában láttam - Boldog Blogszülinapot - igazán van mit ünnepelni!

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok Mara, az egyik legminőségibb magyar blog tulajdonosa vagy, TOP3-ban nálam te vagy az első helyen. :)

    VálaszTörlés
  7. Szeretem a blogod. :3

    VálaszTörlés
  8. Boldog BlogSütinapot! :-)

    Jó kis poszt lett ahogy részletezed honnan-hova jutottál. Az állatos (állatkísérletes) részért külön piros pont jár ;-)
    Mint már írtam korábban egyedinek tartalak, még sok-sok ilyen évet kívánok!
    *-*

    VálaszTörlés
  9. boldog szülinapot! még legalább úgy 10szer ennyit!:) nem titkolom, messze te vagy az egyik legnagyobb kedvencem a precíz és változatos sminkjeiddel. plusz külön szimpatikus, hogy nem az a "nyaljuk faljuk egymás seggét nyilvánosan" típus vagy! így tovább!

    VálaszTörlés
  10. boldog blogszülinapot, a tiéd az egyik legszínvonalasabb hazai blog, szóval nagy gratula és hajrá a későbbiekhez! :))

    VálaszTörlés
  11. Juhú, a kezdetektől olvaslak és remélem ez így is marad! Bár néha fejbe kólintanálak, amikor két sorral úgy lehúzod a saját posztod/sminked, ami csillagos 10-es, de már fejlődsz! :D A maximalizmusod viszont díjazom ;)

    VálaszTörlés
  12. Névtelen13/7/12 19:22

    Én is szeretnék gratulálni!! Imádom a blogodat és remélem, hogy soha nem fogod abbahagyni! Szeretem a stílusodat, ami mentes mindenféle seggnyalástól és felesleges érzelgősségtől, egyszerűen zseniálisan jó fej vagy!!! csak így tovább!

    VálaszTörlés
  13. Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  14. .en is gratulalok a blogodhoz, ami az egyik legszinvonalasabb magyar beautyblog!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon Boldog Blogszülinapot! :)

      Törlés
  15. Boldog Blogszülinapot :) és grat a 2 évhez, egyik kedvencem a blogod :)

    VálaszTörlés
  16. ide is bejuhuzok, mert elolvastam és nem csak a játéknál szeretném kifejezni lelkesedésem a blogod iránt.

    boldog évfordulót kívánok, remélem még sokáig élvezhetjük monológjaid (és csuda sminkjeid) az éter túloldalán! ;)

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok a blogodhoz az egyik legszebben sminkelő blogger vagy!!!!Olyan a sminked mintha ékszert viselnél!!!!!Step by step t minél többet csinálj!!!!4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd igyekszem, csak azzal olyan sok idő elmegy általában.

      Törlés
  18. Itt is köszönjük szépen a köszöntéseket. ^_^

    VálaszTörlés

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe