10/20/2012

DN - Space Queen

A napokban be kellett mennem egy Rossmannba és gondoltam megnézem az új Essence lakkokat. Persze megint azt kerestem, amiből egy darab sem volt, viszont a kezembe akadt egy szépség. Gondolkoztam rajta, hogy megvegyem-e vagy sem, mert annyira nem az én stílusom, de megnyugtattam magam, hogy majd sötét lakkra kenem és akkor jó lesz. Tényleg így lett. Ő pedig az Essence Space Queenje - eddig nem tudtam a létezéséről. Remélem őt nem vonják ki a formalomból és kitalálnak még néhány világűrös lakkot.


Alapvetően az üvegben egy jókislány lakk, amit rá lehet kenni egy seszínű rózsaszínre vagy valami hasonlóra, akkor néha-néha csillog és boldogok lehetünk vele. Engem tulajdonképpen sokkolt, hogy egy sötétlila lakkon mennyire szép - a képek közel sem adják vissza. Mindenféle színben csillog, főleg kékben, rózsaszínben, ezüstben és narancsban; a csillámok nem túl nagyok, de nem is picik. Viszont ha jó szögben tartjuk, akkor teljesen olyan lesz, mint egy 3D holo lakk. Néhány képen szinte teljesen elmosódik annyira furcsán veri vissza a vaku fényét - olyan, mintha valami körömdémon szállta volna meg a kezem.

Egy rétegben nagyjából semmi nem látszik belőle, alapvetően két réteg is elég lenne egy diszkrét csillogáshoz. A körmeimen négy rétegben van, 2 réteg Barry M 161-es lakk fölött. Az állaga nekem furcsa, inkább zselészerű, mint körömlakkos. Teljesen belesimul a körmömbe, nem emelkednek ki a csillámok és nagyon jól tartják magukat a negyedik nap végén is.

Barry M 161 [2] // Essence Space Queen [4]
Essence lehúzható alaplakk [1] // Essence BTGN fedőlakk [1]

29 megjegyzés:

  1. Vino20/10/12 10:14

    Úr Isten *.* szerelmes lettem :O

    VálaszTörlés
  2. Zsu20/10/12 10:21

    Egy időben minden fölé ezt a lakkot kentem!:)

    VálaszTörlés
  3. barbi20/10/12 10:23

    épp krízisben voltam, milyen fessem a körmöm, ez a poszt viszont ötletet adott, mert ez a lakk nekem is megvan, mármint a space queen, csak régi csomagolásban :}

    VálaszTörlés
  4. stenonis20/10/12 10:23

    Ez őrületesen szép :) nagyon különleges. Van kedved majd írni a lehúzható alaplakkról? Kíváncsi vagyok rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe20/10/12 11:00

      De, majd nemsokára fogok. :)

      Törlés
    Válasz
  • Katie20/10/12 10:42

    Botrányosan szép ez a lakkozás! Te jó ég, ilyen nekem is kell! :D

    VálaszTörlés
  • Dia20/10/12 10:43

    elképszetően gyönyörű:O erre a Barry M lakkra valami drogériás alternatívát nem tud vki?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lumena20/10/12 15:47

      A Jollie France 63-as számú körömlakkja hasonlít rá. Igaz kevésbé kékes, de még így is a kedvenc. Akkor vettem egyet,amikor beszáradt a Barry M lakkom.

      Törlés
    Válasz
  • Monika20/10/12 10:56

    Nagyon szép....

    VálaszTörlés
  • djkaty20/10/12 10:57

    Na, ezt nem néztem volna ki ebből a lakkból, köszi a tippet :-)

    VálaszTörlés
  • dyna20/10/12 10:58

    bakker, vagy két és fél éve birtoklom ezt a lakkot és soha az életben nem jutott eszembe, h más fölé is kenjem... :)) most jól kinevettem önmagam. ;)
    köszi Mara a tippet, gyönyörűséges! :)

    VálaszTörlés
  • Lora20/10/12 11:01

    ezt a lakkot sosem vettem meg, tényleg én is csak francia manikűr extrázására gondoltam, meg hasonló visszafogott árnyalatok felkenésére. így viszont nagyon szép :) amúgy régi szortimentes lakk, ez is egy a néhány közül, amit átmentettek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe20/10/12 11:03

      De én őt még sosem láttam. *-* Meg az Essence oldalán is újként jelölték meg. :D

      Törlés
    2. dyna20/10/12 11:18

      eddig biztos nem is "vegyítetted" volna, biztos ezért kellett csak most rátalálnod! ;)

      Törlés
    Válasz
  • Calo(z)20/10/12 11:12

    WOOW - Hát ez nem is kérdés

    VálaszTörlés
  • Nóra20/10/12 11:27

    de jó hogy itthon vagyok,ugyanis anyukámnak(!! :D) is megvan ez a lakk,azt hiszem itt az ideje felkenni :)

    VálaszTörlés
  • Ingrid20/10/12 11:49

    Nekem is megvan még a pici kiszerelésből és én is imádom, de ilyen szép végeredményt még nem sikerült előcsalogatni :)) Aaaannyira széép.

    VálaszTörlés
  • Rose20/10/12 12:03

    Ez aztán csillog a javából, gyönyörű, amit kihoztál belőle! :)

    VálaszTörlés
  • Jucc20/10/12 12:57

    Na, most majd ez is készlethiányos lesz :D

    VálaszTörlés
  • vandino20/10/12 13:52

    Nekem még a régebbi kicsi essence lakkokból van ez meg, és eddig tényleg csak rózsaszín alapra kentem:D:D:D de a héten muszály kipróbálnom sötétre, nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  • Belle20/10/12 14:50

    Jó ideig én is csak világos lakkokra használtam, aztán pár hónapja rákentem a Catrice Purplelizedre és ledöbbentem, hogy mennyivel jobban mutat sötét színeken. Azt hiszem, mindjárt elő is kapom.:)

    VálaszTörlés
  • Lumena20/10/12 15:48

    Nem gondoltam volna, hogy iylen gyönyörű is lehet ez a lakk. *.*

    VálaszTörlés
  • mágnes20/10/12 17:08

    nekem is a régebbi verzió van meg és a héten vettem észre h sittysutty beszáradt és most olyan a kis üvegben mint valami csillogó, kemény zselé.. :S

    VálaszTörlés
  • Biu20/10/12 17:21

    Nekem is pont ő van a körmömön, de egy fagyirózsaszínen, álmomban nem gondoltam, hogy sötéten is ilyen jól néz ki!!!! Alig várom. Hogy kipróbáljam :D

    VálaszTörlés
  • Rami (KaromBirodalom)20/10/12 18:32

    Úristen... Tényleg, mintha valami extratuti körömlakk lenne, nagyon gyönyörű!! A négy réteg azért riasztó, de ha 4 napig bírja így is, hát ennyit el lehet nézni neki. :) Várom a posztot a lehúzható alaplakkról, kíváncsi vagyok rá. A körömdémon jó volt :D

    VálaszTörlés
  • PAncsi21/10/12 12:35

    Gyönyörű ez a párosítás!
    Nekem is csak rózsaszínre jutott eszembe kenni, pedig így sokkal jobban néz ki!

    VálaszTörlés
  • Kriszti22/10/12 13:20

    8 réteg lakk, az igen. :D
    Amúgy tényleg gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe22/10/12 17:30

      De nem olyan vastag rétegek ezek szerencsére. :D

      Törlés
    Válasz
  • Névtelen6/11/12 14:32

    kipróbáltam, és wowowow :) (egy régebbi, sötétlila Manhattan Lotus Effect lakkra kentem a Space Queent)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe