11/05/2012

Maestro ecsetek - teszt, vélemény

Megkeresett pár hete a Maestro lengyel ecsetgyártócég egy olyan e-maillel, amiről azt hittem a google fordítóból jött - nem teljesen sikerült kihámoznom mit szeretnének, így visszaírtam annyit, hogy szépek az ecsetek, szívesen írnék róluk. Ekkor még nem is sejtettem, hogy az utóbbi idő egyik legjobb együttműködését kötöttem meg a küldés gombbal. Pár napra rá egy csomag várt itthon, 21 darab ecsettel. Elkerekedtek a szemeim, hasonlóra nem is számítottam, csak 3-4 darabra maximum.


Már öt napja itt egy új hónap és még egy posztom sincs, a hosszú hétvége úgy tűnik gyorsabban telt, mint gondoltam. Az első kép nem lett a legjobb, mert utána lemerült az akku, de tovább már tényleg nem szerettem volna halogatni a  ezt a bejegyzést.

Neten elérhető a katalógusuk, ami kiadványszerkesztői szemmel nem mindenhol olvasóbarát, viszont kétnyelvű szerencsére, ugyanis a lengyel sem az erősségem. Van hozzájuk egy árlista és természetesen weboldal is. Különböző méretekkel rendelhetünk ecseteket - ez magyarázat az először számomra furcsa kétféle számozásra - a név melletti a szám a széria, a felirat feletti szám pedig a mérete. Sok ecset nagyon csábító kép alapján és erősen gondolkozom azon, hogy valamikor rendelni kéne tőlük. Hosszú, lakkozott, kissé hasas fa nyelük van, amit én kifejezetten szeretek - ezt jobb fogni és nekem a túl rövid ecsetek egyszerűen kényelmetlenek.

Alapozóecsetek
A csomagban három alapozóecset volt. Az első egy klasszikus lapos, rugalmas szintetikus szőrrel, ő a 220/20 névre hallgat. Jól lehet vele alapozni vagy pakolást felvinni, habár én jobban szeretem azokat, amik kicsit vastagabbak és van egy kis hegyük - ez már személyes preferencia. A másik kettő a Golden sorozatból volt. A Golden Foundation I, ami egy közepes fejű duo fibre. Rugalmas, kellően merevek a szálak, de valahogy mégsem érzem igazán tömöttnek. Ha babasamponnal mosom ki, akkor még a harmadik-negyedik fürdetés után is ereszti magából a fekete színt. Alapvetően ezeknek a kevert szálú ecseteknek az lenne a lényege, hogy lehessen velük krémes-folyékony, illetve por állú festéket is használni, nem utolsó sorban pedig alapozásnál airbrush hatást érhetünk el velük. Ez az ecset sajnos a MAC 187-es nyomába sem ér, a szintetikus része túl műanyag érzetű és kicsit csíkos marad tőle az alapozás. Vele szemben A Golden Foundation II-es egy álom. Ez egy közepes méretű, kerek fejű, tömött, valódi szőrnek tűnő, pihe-puha csoda. Az egyik legjobb ecset, amire az utóbbi időben szert tettem. Ezt ásványi alapozókhoz használom és isteni, szinte perverz örömmel tölt el, amikor használom és minden alkalmat megragadok rá

220/20, Golden Foundation I-II

Púder- és pirosítóecsetek
Egy púderecset volt a borítékban, a 190/20-as - ez egy nagy, lekerekített fejű, természetes szőr ecset. Nagyon puha, annak ellenére, hogy formára vágott. Ellőtte csak oldalról kicsit lapított púderecseteim voltak, kell a változatosság. Nem vesz fel túl sok púdert, talán nem elég tömött, de szerintem púderezéshez nem is muszáj.

190/20
Pirosítóecsetekből hármat tettek a kis csomagba. Egy 120/22-es oldalról lapított, ferdén vágott, mégis lekerekített fejűt, ami természetes szőr, nagyon tömött és szuperpuha. Tökéletes kontúrozáshoz, esetleg pirosítóhoz vagy highlighterekhez. Pirosítóhoz azért nem javaslom, mert én nem szeretem ha valaki egy vonalba felteszi az a pírt, azt' jó napot. Amit közülük én pirosításhoz használtam az a 180/20 - tömött, rugalmas, lekerekített, oldalról lapított ecset. Méretben talán sokaknak picit nagy lenne, de én pont az ekkorákat szeretem. Nem nyílt szét használattól, nem vesz fel egyszerre sok pirosítót. A harmadik a 150/20-as picit helyes, oldalról lapított pirosító ecset, ez elvileg ugyanakkora majdnem mint az előző, viszont sokkal nyelvszerűbbnek érzem és bronzosítóhoz, esetleg highlighterhez jobbnak. Elvileg természetes, de szerintem ez egy jó minőségű szintetikus szőr, mindenesetre talán az egyik legpuhább az összes közül.

120/22, 180/20, 150/20
Kaptam egy szintetikus szálakból álló, vékonyka legyezőecsetet [820/10], amit leginkább pakolásokhoz, esetleg csillámok lesöpréséhez tudok elképzelni.

820/10

Szemhéjpúderecsetek
Összesen kilenc szemfestékecsettel leptek meg, három lapossal, négy pufibb-satírozáshoz elengedhetetlennel és két ceruzaecsettel. A lapos ecsetek között található egy apróság, a 360/8, ami természetes, formára vágott szőr, lekerekített fejjel. A mérete miatt a szempillatőhöz és a belső szemzugban tudja igazán megmutatni mit tud. Az 560/12-es számot viselőhöz kétség sem fér, hogy a legkiválóbb állatszőr. Hosszúkás, nyelvformájú, olyan mintha angyalszárnyak simogatnák az ember szemhéját. Nem éppen a legtömöttebb, ezért ütős-színes sminkekhez inkább ne öt válasszuk, viszont fényekhez vagy lehelet finom applikációhoz jó. A nagy testvér 320/14, nem véletlenül kapta ezt a jelzőt. Magában a fél szemhéjam befedi, tehát kis szeműek ne, de olyan kilométeres távolságú szempillasor-szemöldök távolságokhoz, mint ami nekem van egy hatalmas igen! nagyon jól lehet vele felpakolni a színeket, természetes szőr, ezenkívül kisebb területek kontúrozására mint az orr, és kiemelésre is ajánlom.

360/8, 560/12, 320/14
A satírozóecsetek között volt egy klasszikus, kecskeszőr pufi, a MAC 217 hasonmása, amelyet már az összes gyártó utánzott hol jól, hol kevésbé. A Maestro kínálatában ő a 497/12, ami rendesen teszi a dolgát, habár az eredetinél kicsit nagyobb feje van. Egy másik ecset típus, amit én szeretek satírozáshoz, az élek elsimogatásához használni, az a se nem igazán lapos, se nem igazán pufi, ferdén vágott, tömött, kerek fejű, amilyen a Golden Shadow - rá sincs különösebb panasz. A harmadik a sorban egy fekete, viszonylag hosszú szőrű, kissé egy pontba csúcsosodó a darab a 480/12. Ezeket szerintem kifejezetten a szemhéj ráncához találták ki, annyira jól belefekszenek. Ez az ecset speciel kevés festéket vesz fel, de azt úgy el lehet vele dolgozni, hogy már-már nem is igaz, mintha tényleg csak egy árnyék lenne a szemünknél, nem pedig festék. Az utolsó a ferdén vágott, kerek ecset [380/6] nekem egy meglepetés, ezekkel sosem tudtam mit kezdeni. Sajnos ő nem túl tömött, egy hasonlóm van jóval nagyobban a Ben Nye-tól, amit az Ó utcában "stüffölő" ecsetnek hívott az eladó, és azzal tényleg remekül lehet a pirosítót a bőrbe dolgozni - viszont ezt a picikét nem tudom mire fogom használni. Jelentem, ha rájövök.

497/12, Golden Shadow, 480/12, 380/6
Mind a két ceruzaecset állati szőr, a 410/10 sokkal hegyesebb, őt is a ráncnál szoktam használni és a belső szemzugnál. A kecskeszőr unokatestvére [Golden Shadow] viszont szerintem sokkal alkalmasabb az alsó szempillatő füstösítésére. Ugyan a képen nem látszik jól, de az enyém feje szinte teljesen gömb formájú.

410/10, Golden Shadow

Ferde ecsetek tusvonalhoz és szemöldökhöz
A Maestro jóvoltából szert tettem a legkisebb ecsetemre [640/2]  is - talán ha 4 mm széles a feje. Nagyon vékony tusvonalhoz tudom elképzelni, de amire szerintem sokkal alkalmasabb az az, hogy a szemöldökbe szálakat húzzunk vele egy sötétebb porral. A képen következő egy nagyon vékony, normális szélességű tus- vagy szemöldökecset [660/6]. A fekete zselés tus már az első használatnál befogta, azóta sem tudtam tőle megszabadítani, ezért  azt gondolom, hogy első sejtésemmel szemben ő mégsem szintetikus. Ugyan meglehetősen vékony vonalat vele húzni, de nem elég tömött és merev, ezért a sok húzkodástól nagyon hamar elhajlik. A harmadik a Golden Eyeliner, ő sokkal jobb húsban van szálak terén, első benyomásra kicsit vastagnak is tűnt tusvonalhoz, viszont a tapasztalat azt mutatta, hogy kell ez tömöttség a szép tusvonalakhoz.

640/2, 660/6, Golden Eyeliner

Rúzsecset
Az ajakecset [720/4] az utolsó ebből a huszonegyből. Vékony, hosszú nyelvszerű, annyira, hogy először azt hittem egy klasszikus tusecsettel nézek farkasszemet. Kipróbáltam, kiderült, hogy tusecsetnek ő is túl puha. Viszont rúzshoz szerintem, ha valakinek nem vonalszája van, akkor túl keskeny. A forma dicsérendő, de mérettel gondok vannak.

720/4
Összességében jó boltot csináltam és köszönöm a lehetőséget a fent nevezett ecsetgyártócégnek. Az ecsetek közül többet jómagam is megvennék, de először szerintem az abszolút kedvenc Golden Foundation II-re ruházok be, rögtön kétszeresen is, a többit pedig majd utána meglátom.

3 megjegyzés:

  1. Nuada Stenonis6/11/12 18:02

    Ez nem kicsit volt jó fej tőlük :) nekem tetszett ez a bejegyzés, érdekes és a saját ecseteimről is tanulok ilyenkor.

    VálaszTörlés
  2. Calo(z) bejegyzése alapján is szimpatikus lett a márka, nah meg a maketing hozzáállásuk is, asszem csak megerősítetted ezt a pozitív véleményt. :)

    VálaszTörlés
  3. Regina Olimpia Gulyás2/12/12 16:58

    Redndelnem kell tőlük. Pont most keresek alapozóhoz ecsetet.

    VálaszTörlés
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe