12/01/2012

Ha december, akkor Viva Glam!

Ismét december elseje van - ez a nap az AIDS ellenes világnap is. Aki már olvas legalább egy éve az tudhatja, hogy nekem fontosak az olyan kampányok, amikkel a világot egy kicsit jobbá tehetjük. A közvetlen adakozáson kívül szerintem erre az egyik legjobb és leghatékonyabb kampány a MAC Viva Glam. A nap kapcsán szerettem volna írni a MAC AIDS Fundról, de mivel hétfőn a sajtótájékoztatójukon voltam, így most arról is beszámolok.


Mióta tudom, hogy létezik olyan esemény külföldön, hogy MAC sajtótájékoztató én azóta tudom, hogy egyszer el szeretnék egyre jutni - a hét elején beteljesült az álmom és elmehettem az egyik budapesti szállodába, ahol a magyarországi MAC Cosmetics ötmillió forintot adományozott a Kék Pont alapítványnak. Mivel nem mindenki olyan megszállott mint én így, ezért inkább elmondom miért is annyira jók a Viva Glam rúzsok a hat állandó, csodás szín mellett.

A MAC Cosmetics-t két úriember alapította 1984-ben, név szerint Frank Angelo és Frank Toskan, majd 10 évre rá létrehozták a MAC AIDS Fundot [MAF], hogy azokat a nőket, férfiakat és gyerekeket támogassák, akik világszerte HIV vírussal fertőződtek. Az úttörő elképzelésnek köszönhetően azóta a legnagyobb nem-gyógyszeripari, AIDS ellen küzdő adományozóvá nőtte ki magát; elkötelezték magukat amellett, hogy felhívják a figyelmet a szegénység és a betegség közötti összefüggésre és olyan szervezeteket támogatnak a befolyt összegből, amik a betegség terjedése ellen, illetve a megfertőződött embereknek nyújtanak segítséget.


A MAF-al együttműködő szervezeteket nagyon szigorú szempontok alapján választják ki, általában a HIV/AIDS-es betegekről vagy a veszélyeztetettekről [intravénás kábítószer-fogyasztók] közvetlenül gondoskodnak, kielégítik a napi szükségteleiket, mint a táplálkozás, a lakhatás, orvosi ellátás. Segítik a betegséggel kapcsolatos oktatást, prevenciós előadásokat tartanak és megpróbálják felszámolni a HIV-pozitívakkal kapcsolatos előítéleteket és a diszkriminációt.

Eddig a MAF 270 millió dollárt gyűjtött össze kizárólag a Viva Glam rúzsok és szájfények eladásából, melyeknek teljes összegét az AIDS elleni harcra fordítják. Jelenleg a világon 79 országban vásárolhatunk MAC termékeket és percenként átlagosan két darab Viva Glam rúzst adnak el. Ezenkívül nem szeretném, ha kimaradna a szintén fontos Kids Helping Kids program, amely ugyancsak 1994-ben indult útjára és lényege az, hogy a HIV/AIDS fertőzött gyerekek rajzolta képek üdvözlőlapként kerülnek forgalomba és az ezek utáni teljes bevétel is jótékony célra megy.

De mégis mire elég egy darab MAC VIVA Glam rúzs ára Magyarországon?
  • 200 darab steril fecskendőre vagy  
  • 1,5 darab HIV tesztre vagy  
  • 50 darab óvszerre vagy 
  • 7 darab terhességi tesztre vagy 
  • 1 óra pszichiáter-addiktológus konzultációra vagy
  • 1 óra jogsegély konzultációra vagy
  •  2,5 óra szociális munkás konzultációra

Egy kis kitérőként, hogy közelebb hozzam a problémát: a világban a HIV fertőzöttek száma évről-évre nő. A statisztikák szerint a világon a legtöbb HIV-pozitív Afrikában él - 80 százalékuk, ami 28 millió embert jelent*. Csak kontrasztként jegyezném meg, Közép- és Nyugat-Európában ez a szám még az egymilliót sem éri el.

Ilyenkor a legtöbb emberben felmerül az, ez mégis hogyan lehetséges. Nálam avatottabbak azt mondják erről, hogy hiába kap valaki orvosi kezelést, ha a tablettákat nem ő szedi be. Itt arra kell gondolni, hogy a gyógyszermix több különböző pirulából áll, ezeket kiadják, de hogy a beteg segítsen a családja azon tagjain, akik valamiért nem jutnak ellenszerhez, így közösen szedik vagy mindegyikük egy-egy fajtát, amik önmagukban nem elég hatásosak. Nos, ezért is terjed annyira szegénységben ez a betegség.

*2010 év végi adat



A sajtótájékoztatón a MAC és a Viva Glam program történelmét ismerhettük meg hasonló formában, majd az Estée Lauder részéről is hallottunk pár gondolatot a MAC AIDS Funddal és az adományozással kapcsolatban, ugyanis a MAC 1997 óta az Estée Lauderhez tartozik. A MAC csapata és a Kék Pont Alapítványt képviselők is Viva Glam rúzst vagy szájfényt viseltek - mellesleg én is, mert gondoltam rá és a kedvenc rúzsom is pont ebből a vonalból van. Viszont az, hogy ennyi különböző karakterű ember is talál magának megfelelő színt, ez prezentálja azt, hogy a rúzsokat mind-mind úgy találják ki, hogy az a világon bárkinek jól álljon, az összes bőrszínnel működjön - akár mondhatnám ezt a MAC egy másik híressé vált alapfilozófiájával: all races, all sexes, all ages!

Ha már mindkét nemnél tartunk, akkor megemlíteném, hogy szerintem egészen érdekes az, hogy a mostani kampányban Ricky Martin segítségével a férfiakat is próbálják bevonni. Itt arra gondolok, hogy a szájfény és a rúzs elég nőies dolog, viszont egy ajakápoló már nem - habár nem először idén társul férfi név a Viva Glamhez [Viva Glam I - RuPaul, Viva Glam IV - Sir Elton John, Viva Glam V - Boy George], viszont mindig sikerül figyelemfelkeltő hírességeket választaniuk, akik  így olyan rétegekhez és fiatalokhoz is el tudják juttatni a az üzenet, ahol a megelőzésre kell még csak a hangsúlyt fektetni. 

Az első magyarországi adományozás kedvezményezettje a Kék Pont Alapítvány volt és a magyarországi HIV robbanás elkerüléséért végzett társadalmi felelősségvállalás jegyében végzett munka egyik legfontosabb segítségeként értékeli a támogatást. Rámutatnak a környező országok figyelmeztető számaira - Romániában a HIV-fertőzöttek aránya 2010-ről 2011-re tízszeresére emelkedett. Ezzel a támogatással a Kék Pont erősítheti a tűcsere programját, melynek elsődleges célja a HIV és hepatitis terjedésének csökkentése. A program jelenleg több mint 2800 regisztráltat ér el, idén az általuk kiadott steril tűk száma elérte a 110 ezret, ebből klienseik, a lakossági biztonságot is fokozó használt tűk 66 %át cserélték be. A támogatás 2013-ban hozzájárul az alapítvány által biztosított steril eszközök kiszámíthatóbb hozzáférhetőségéhez, az ingyenes HIV szűrések rendszerességéhez, az azonnali eredményt kimutató gyorsteszt-eljárás, majd a tanácsadás és szükség szerint kezelésbe irányítás komplex gyakorlatának erősítéséhez, az érintett közösségnek szóló szex-edukációs folyamatokhoz, és a speciálisan nőknek létrehozott, "Csere Csak Csajoknak" program fejlesztéséhez. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Csere Csak Csajoknak program is sikeres és fontos, ugyanis ez a réteg nagyon bizalmatlan, különösen a nők és ezért először át kellett törni az előítéletek falát olyan lehetőségekkel, tanácsadásokkal, amik inkább őket vonzzák.

Egy kép pedig tavalyról, ahol a magyarországi MAC csapata a Westendben hívta fel a figyelmet az AIDS elleni küzdelemre.























A képek forrása a MAC Cosmetics Hungary.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól összeszedett post, érdekes volt olvasni, és bár korábban is hallottam már róla ezt-azt, több olyan információ is volt benne, ami számomra újdonság volt.
    Még nincs semmilyen MAC-es termékem, általában olcsóbb kategóriában gondolkodom, viszont most eldöntöttem, hogy egy VIVA Glam rúzst szeretnék, mert nagyon szimpatikus ez a kampány.

    VálaszTörlés
  2. Névtelen1/12/12 18:12

    Én is nagyon szeretem az ilyen jellegű kampányokat. Bár én eddig csak az Avon mellrák elleni küzdelmét támogattam (bár azt jó sokszor), a nők elleni erőszak kampányukat, illetve most a TBS dragon ajakbalzsammal a kutyusokat fogom.

    Remélem a MAC kampányban is "részt vehetek" ennyivel. Bár kicsit drága nekem ez a márka, de egyszer egy évben belefér...

    Ann

    VálaszTörlés
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe