12/10/2012

Novemberi kedvencek 2012

Nálam ritkán vannak kedvences posztok, habár én bizonyos esetekben szeretem másokét megnézni. Régebben úgy gondoltam, hogy milyen jó lenne ez, legalább lenne valami állandó jellegű bejegyzés, de aztán az idő közbe szólt. Ez a poszt sem kimondottan novemberi, inkább olyasmik vannak benne, amiket épp most nagyon szeretek vagy sokat használtam. Sminkek terén szegényes lesz, ugyanis olyan hetek vannak a hátam mögött, hogy tükörbe nem volt időm nézni, nemhogy sminkelni.


Arcápolás
A képen rajta van a három nagy kedvencem, az arctisztítót és a tonikot leszámítva sokkal többet nem kentem ebben a hónapban magamra. hetente egyszer-kétszer használtam a Sweetsation Therapy szupergyümölcsös arcradírját maszkként, minden nap reggel-este sárgarépa illatú volt az arcom a The Body Shop jóvoltából, reggelente pedig nem hagyhattam ki a megfelelő fényvédelmet sem.


Testápolás
Itt sem volt nagy tolongás, viszont a jázminos testápolómat imádtam. Mellette a nagy hidegben elővettem a Health & Beauty spa kézkrémét is, majdnem teljesen kivégeztem, szerencsére a kezem nem néz ki úgy, mint amit egy múmia is megirigyelne.


Smink
Ha-ha, jó vicc! Ebben a hónapban tényleg alig sminkeltem, ha mégis, akkor az abból állt, hogy az alapozóhoz feltettem némi vöröses pírt és kész is.  Néha elővettem az Urban Decay Naked palettáját, rajta kívül a zöldes Zao szemfestéket és a Lumiere pigmenteket használtam. De mivel gyakran használok olyasmit, amikről nem írok a blogban később, mert vagy limitált volt vagy egyszerűen csak nem jut rá idő, most megmutogatom a hónap kedvenc pirosítóit. Ha nagyon pontos szeretnék lenni, akkor tulajdonképpen be kell ismernem, hogy egy MAC préselt pigment és a Bobbi Brown metálfényű szemfesték is előkerült párszor - róluk majd lesz bejegyzés, ha vége a szorgalmi időszakos hajtásnak -, az OCC Dope porral együtt.

Lumiere Minerals - Taupe, Tutti Frutti, Juicy Peach
OCC - Dope
MAC - Gleeful Mineralize Blush
Make Up For Ever - Sculpting Kit #1, MAC - Hidden Treasure, Too Faced - Sunny Bunny, Who's your poppy?

Körmök
Vettem hat Color Club körömlakkot a 20%-os akciójuk keretében, közülük a blogon eddig a holo feketét mutattam. Vettem egy 0-60 Speedy fedőlakkot is, ami egy percen belül megszárít több réteg lakkot is. Úgy működik, mint az Orly Sec 'n Dry, csak valamivel olcsóbb.

Color Club körömlakkok

Ecset
Szokott lenni kedvenc ecset is, ezt az elismerő címet a Maestro egyik alapozóecsete vívta ki magának, pár olyan ecsettel együtt, amik a tengerentúlról jöttek hozzám lakni.


1 megjegyzés:

  1. Tetszenek a tárgyfotóid, főképp a körömlakkos.

    VálaszTörlés
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe