1/29/2013

Kreatív Kedd - Karnevál


Ma visszatért a Kreatív Kedd. Ennek örömére igyekeztem rendes tag lenni és nem valami totál mást csinálni, mint amire bárki gondolt volna. Napok óta igyekszem összeszedni, hogy mégis mi az a karnevál. Farsang, mardi gras, régi vidámparkok és cirkuszok látványa? Festett arcok, flitterek, strasszok  műszempilla, színek és formák? Több ötletem is volt most, de az igazi valahogy nem állt össze még napok után sem a fejemben, talán túl sokat akartam egyszerre. 


Először egy pestis doktort szerettem volna, de nem találtam meg egész hétvégén az orrgyurmám. Aztán arra gondoltam csinálok egy klasszikus velencei maszkot kis arany dudorokkal, de akkor már sebviasznak és a folyékony latexnek és lába kélt. [Majd csinálok egyszer egy ilyet is valamikor.] Ezután felismertem, hogy olyan olyan festékem sincs, amivel arany kacskaringókat rajzolhatnék - a pigmentek néha erre jók, néha meg nem. Jó, akkor keressünk hozzá csillámot, persze találtam rózsaszínt,ezüstöt meg feketét - csillámzselét sehol, pedig láttam a múltkor. Jó, ekkor már kedd délután volt és majdnem a hajam téptem, artikulálatlan hangok kíséretében. Aztán találtam egy méternyi csipkét, amit egyszer még gótlány koromban díszpárnához vettem fodornak. A csillámkönnyeimet az egyik oldalon elrontottam, beletöröltem és rosszabb lett, a szép fehér alapozásom a képeken nem tűnik fehérnek - ez megint nem az én sminkelős napom volt. 

A többiek alkotásai:
Suzy, Zsófi, Évi, Niki, Nitu, Rita

No és végül én:






14 megjegyzés:

  1. Nitulino29/1/13 20:03

    Pedig nagyon szuper lett, az első kép lenyűgöző :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe29/1/13 20:05

      Ott rontottam el a könnyeimet pedig. Mert épp azt néztem, hogy egy pasas mit csinál a kocsijánál. :$

      Törlés
    Válasz
  • Gyönyörű szép lett * -- *

    VálaszTörlés
  • Réka Réka P.29/1/13 20:28

    Nagyon szép lett^^

    VálaszTörlés
  • Nekem tetszik! Hatásos! ;)

    VálaszTörlés
  • Nikolett29/1/13 20:44

    Néztem, néztem és rájöttem, hogy a csipke alá akarok látni, hogy teljes ragyogásában lássam azt a csillogó könnyet, annyira szuper!

    VálaszTörlés
  • Szép lett :)

    VálaszTörlés
  • uhhh nagyon tetszik...

    VálaszTörlés
  • iszonyatosan jól néz ki, baromi ügyes vagy :)
    (roni)

    VálaszTörlés
  • Nuada Stenonis30/1/13 18:15

    Jaj hát pedig ez baromi jó lett. Kár, hogy nem látszik a fehérség az arcodon, de így is igazán bejövős. Egyszer egy pestis doktort azért megnéznék tőled szívesen :)

    VálaszTörlés
  • xstrawberrykissx30/1/13 18:36

    Wow, eddig ez tetszik a legjobban a kreatív kedd csapatából! :)))))
    Egyszerűen fantasztikus lett! :)))

    VálaszTörlés
  • gyönyörű!
    már vagy 5x-re nyitom meg az oldalt és még mindig oda vagyok. zseniális vagy Mara, változatlanul.

    VálaszTörlés
  • Monday1/2/13 22:47

    Köszi. ^^

    VálaszTörlés
  • DynaChii3/2/13 22:37

    Nagyon jó lett! :) Egyszerűen gyönyörű. :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe