1/11/2013

Make Up For Ever - #929 Bronze Khaki Star Powder - teszt, minták

Már ez a pigment is nálam van több, mint egy éve és azt hiszem nem is írtam róla még, ahogy a többi Make Up For Ever termékről sem - egy palettát leszámítva. Akartam-akartam, aztán úgy döntöttem, hogy nálunk nem kapható, ezért nem is éri meg vele tesztként foglalkozni. Most a napokban pakolásnál ismét a kezembe akadt és meglepődtem azon, hogy én még mindig mennyire szeretem ezt a színt és ezt az állagot. Annyira gyönyörű, hiába kell rendelni, itt a helye a többi szépség mellett. 

A pigment picike, mindössze 2,8 gramm [az OCC pigmentek 2,5 grammosak, így nagyjából egyforma méretűek] - viszont egy elhasználhatatlan mennyiségnek bizonyul. Pedig a MUFE azt szeretné, ha minél hamarabb elfogyna: ezt bizonyítja a kupakja, ami nem záródik rá jól és a szélére mindig kimegy valamennyi a festékből. Ennek persze innentől kezdve nem kell sok, hogy az összes ujjam és az asztal egy része is zöldes foltok legyen tarka, pedig óvatosan nyitom ki - sőt az első teendőm az, hogy a peremén lévő port határozott mozdulatokkal visszasöpörjem, hogy minimalizáljam az elvesztett értékes szemcséket.



Nem akarom elkiabálni a dolgot már az elején, de imádom ezt a pigmentet. A színe hivatalosan egy bronzos keki, ez megállja a helyét, habár szerintem ez inkább egy bronz óarany beütéssel és olívás fénnyel. Nagyon finomra örült por, nem is igazán porszerű a bőrön, hanem már egy krémre hasonlít. A mennyisége egy életre elegendő akármennyire is kicsinek tűnik - valahogy egy puha textúra annyira könnyen terül, szépen satírozható, hogy egy minimális, a megszokott mennyiségnél is kevesebb kell belőle, mint amit a por állagú szemfestékeknél megszoktam. Egész nap kitart, nem halványodik, nem ül be a ráncokba és nem hullik a szem alá. A pigmentációt tekintve alap nélkül elmegy, de építhető, bázissal erős, viszont vizesen teljesen fémfóliaszerűvé válik. Imádom, de a csomagolás miatt levonok tőle egy fél pontot. 4,5/5

Ezen a képen csak azt szerettem volna megmutatni, hogyha satírozzuk, akkor a szélek felé inkább barnás-bronzos árnyalatot mutat, mi a szemhéjon olívás fényű. A belső szemzugnál szájfénnyel keverve, hogy a 'nedves' változatából is legyen a sminkben. [Ez csak a poszt kedvéért született és csak a szín miatt, mert összhatásában nem bizonyult a legjobb ötletnek úgy érzem.]

Minták balról jobbra: alap nélkül szárazon, majd az urban decay Primoer Potionon, végül nedvesen. Természetes fényben, gyenge és erős vakuval, mert az óarany-olívás arca és fóliaszerű hatás csak itt jött ki igazán:





5 megjegyzés:

  1. Csiribiri Erica11/1/13 10:06

    Gyönszi!!! Már hogyne érdekelne a MUFE, jöhet a többi teszt is :-)
    A smink is ütős lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Monday11/1/13 23:13

      Köszi. :)

      Törlés
    Válasz
  • CRaPTRaSH11/1/13 22:28

    Nagyon szép, de ha jól látom, vizesen kicsit "pikkelyesedik" :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Monday11/1/13 23:12

      Nem, csak én voltam béna.

      Törlés
    Válasz
  • spacegirl12/1/13 11:01

    gyönyörű ez a szín, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe