3/19/2013

DMU - 16032013 - Frosted Purple

Ezt a sminket tegnap estére szántam, csak volt valami, ami elvette a kedvem attól, hogy kitegyek ide bármit is. Alapvetően olyan vagyok, aki azt gondolja, hogy a sminkblogokhoz hozzátartozik az, hogy a fotók értékelhető minőségben és méretben kerüljenek fel. Pont emiatt sosem gondoltam rá, hogy a nyomtatható minőségű képeket mégsem kéne, mert az egyik legnagyobb hazai hetilapban látok viszont egyet mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. 


Szóval érdekes élmény volt. Nem is az zavar, hogy felhasználták, csak nem értem miből állt volna írni erről egy e-mailt. Az más kérdés, hogy a blogom nevét rosszul tüntették fel - ha beírod a gugliba, akkor helyesen adja ki első találatnak, de akkoris. Sokkal inkább a kontextus zavar a kép alatti keretes szöveggel. Oké, akik az újságot többségben megveszik valószínűleg nem olvasnak engem, nem tudják miről szól ez az egész és úgysem ismernek fel, tehát minek is vegyem ezt személyes dolognak. Ugyanakkor nem akarom a szemgolyómat is vízjelezni, főleg mert úgyis eltüntetik a gyakorlott képszerkesztők.

Na, hogy a sminkről is írjak. Szombati, amikor épp a fél ország a hóba fagyva, a Belügy Minisztérium segítőszándékú szöveges üzenetétől volt hangos, a facebook pedig az önkéntesektől teli. Három duokróm szín van a szememen, habár úgy érzem nem érvényesülnek eléggé, ezt leszámítva elég egyszerű alig használtam hozzá valamit. Több Bourjois terméket is használtam és megint ide sütött a nap, tehát az ablakpárkány alulról derít, az alulról jövő fény pedig mint mindig kihozz a bőr egyenetlenségeit. 

Arc/Face
MAC - Mineralize Moisture foundation NC20; Mineralize concealer NW15, Fleur Power blush; Dodó púder

Szemek/Eyes
MAC - Soft Ochre paint pot; Blue Brown pigment, Illegal Cargo, Fertile, Carbon eyeshadow, In Extreme Dimension Lash #Black Extreme, Brunette Brow Duo; Bourjois - #19 selyempor; Ben Nye - Dark Brown eyebrow pencil; Max Factor - Natural Glaze eye kohl

Száj/Lips
Bourjois - #19 Brique Secouriste lipstick,  #33 Les Nudes 3D Effet lipgloss; MAC - Viva Glam II lipstick

13 megjegyzés:

  1. Névtelen19/3/13 11:32

    OMG,melyik hetilap volt ez? :O nagyon szépe lett a smink!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe19/3/13 11:35

      A HVG.

      Törlés
    Válasz
  • Csiribiri Erica19/3/13 13:02

    A közeli képeken kijön a duokróm Pont a HVG-től nem várná ezt az ember...mert egy szennylap megcsinálja minden nap de a HVG-t másnak gondolnám, vagyis már nem :-/

    VálaszTörlés
  • És mit írtak? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe19/3/13 13:26

      Rólam semmit. Az van a kép alatt keretben, hogy "A drága holmik vásárlói nem adják alább az igényeiket. Válság ide, válság oda, a piac még bővülni is tud, legfőképpen kelet felé. >45. oldal". A teljes cikket nem olvastam, majd ma este, de nem akarom, hogy az én szememet kössék össze a kiaknázatlan sminkre éhes kelettel. :(

      Törlés
    Válasz
  • Bar- BeautySaleBlog19/3/13 13:55

    .pont a HVG-rol nem gondoltam volna. azert a helyedben irnek nekik.

    VálaszTörlés
  • Névtelen19/3/13 15:06

    A szöveg, bár nem rólad szól, mégis sejteti, hogy DEEE, MÉGIS!
    És picit biztosan fáj, mert semmivel nem érdemelted ki, hogy egy f*ng, hatásvadász szövegkörnyezetet a te profi, gondos fotóddal illusztráljanak.
    Együttérzek. Nemrégiben hasonló élményben voltrészem, amikor a Krémmániára írt kommentemmel találkoztam a Bors magazin hasábjain. Napokig feldúlt voltam és szomorú.

    Ez a szemsmink gyönyörű, mint mindig :)
    Üdv: bandita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe19/3/13 15:31

      Szeretem úgy elnevezni a képeket, amiket használtam a sminkhez, hogy aki esetleg swatchot keres talán könnyebben találjon. Viszont nem azért csináltam, hogy egy újság majd pont az én képem találja meg a high end kozmetikumok keleti piacát boncolgatva. Nem vagyok igazán feldúlt és szomorú, egyszerűen csak azt szeretném tudni, hogy miért nem tudtak írni egy e-mailt erről.

      Sajnálom, hogy így jártál. Miylen krémről írtál és hogy került oda be? Mint vélemény? [Olyasmi, mint ami FB-on is kint volt valamelyik újságból...?]

      Törlés
    2. Névtelen19/3/13 21:12

      Az Avon Sensuelle parfümhöz írtam véleményt, és néhány kommentet. Hidegzuhanyként ért, amikor másnap az egyik lány felhívta a figyelmem a Bors-ban olvasottakra, belinkelve a cikket. Először még hízott a májam kicsit, amikor azonban felfogtam, hogy milyen cikkben kapott szerepet a szövegem, kiakadtam. Pláne amikor elolvastam a cikkhez küldött kommenteket is, ahol minősítettek engem, mint prűd nőszemélyt, akit felháborít a terhes-szex és hasonlók.

      Törlés
    Válasz
  • Nagyon tetszik, csodás színek! :)

    VálaszTörlés
  • Szerintem ne hagyj ki ekkora ziccert és pereld be őket a szerzői jogok megsértéséért! Mert ez az. Semmiképp ne hagyd szó nélkül! Ez valójában csak a kezdet, jobb ha megtanulják, hogy nem garázdálkodhatnak szabadon a te szellemi termékeddel.

    VálaszTörlés
  • Dorotheaphoto22/3/13 15:45

    Csodaszép lett!
    Az illetéktelen képfelhasználásért pedig remélem írtál a nevezett hetilapnak. Már csak a miheztartás végett.

    VálaszTörlés
  • Írtam nekik, kifizetik a képet annyiért, amennyit szoktak fizetni egy képért. Nem akartam keménykedni velük meg semmi, próbálom elhinni, hogy tényleg csak adminisztratív hiba történt és a történetükben még sosem volt ilyen [állítólag]. :)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe