4/03/2013

MAC - Brow Duo Brunette - teszt, minták

A vastag szemöldök megint divat - de nem ám szedetlenül, rendetlenül, hanem inkább takarosan és nőiesen. A pár héttel ezelőtti trendbeszámolómban említettem mennyivel kerekebbek, finomabbak a formák az 2013-as nyár sminkdivatjában - nem uralja a szemöldök az arcot, ugyanakkor mégsem egy elhanyagolható részlet. Talán ezért is történt - idén tavasszal modernebb csomagolásban reinkarnálódott két MAC szemöldök termék is. 


Februárban a The Stylish Brow kollekcióban több olyan termék volt, amik már feltűntek valamikor az évek során. Szerintem a legérdekesebb talán a szemöldök tusok voltak, habár velük nem találkoztam, de teljesen a zselés tusokra hasonlítottak - remélem hasonlóan tartósak is voltak. Erről sajnálom, hogy lemaradtam, mert elvileg limitáltak voltak.

Voltak még ceruzák is a kollekcióban, de ezek számomra pont a rejtélyes MAC termékek táborát erősítették, hiszen sosem tudom épp milyen csodatermékkel húzhatnám ki a szemöldököm, mire rájövök, már eltűntek. Visszatértek a Brow Duo-k is, amikről még félórája azt hittem állandóak lesznek. Mármint örültem volna, ha megint lesznek ezek a szemöldök párosok, mint régen a Brow Shader. A Brow Shaderekben egy szemöldökszín és egy kiemelő volt fiókszerű kompaktban. Az idei kettes szettek a nagyon elegáns, fényes mini kompaktokban jöttek - az összes palettát ilyen átlátszó fedelű szépségre cserélte a MAC több, mint egy éve. Erős mágmessel záródik, emiatt elég nehéz kinyitni. 


MAC Brow Shader - a régi alternatíva - Source: I am Peevs

Végülis azért szántam rá magam, hogy írok erről a duóról, mert annak ellenére, hogy együtt limitáltak voltak, a benne található festékek az állandó szortiment részei. Három színösszeállításban voltak: Blonde [Omega, Soba], Redhead [Cork, Espresso], Brunette [Coquette, Brun] - az első kettőben egy szaténfényű és egy matt van, a harmadikban pedig két szatén finisű.


Ugyan szaténfényűek elvileg, de én azt hiszem szívesebben használnám rájuk a félmatt kifejezést, mert textúrájukban elég szárazak. Jól satírozható, természetes színek, de talán magamtól az eszembe nem jutna pont őket szemöldökre használni, viszont natúrabb sminkhez vagy füstöshöz igen. Alap nélkül elég gyengén muzsikálnak nálam, viszont bázissal egészen sokáig mélyíthetőek. A Coquette-re személy szerint a patkánybarnát használnám, mert hideg tónusúnak és szürkésnek tűnik. Egy rétegben alappal is világos barnás, viszont elegendő türelemmel nagyon szép barnás szürkéssé válik. A Brun feketés sötétbarna, szintén hidegebb, majdnem feketéig építhető. 

Összességében boldog vagyok ezzel a duóval, hiszen jól használható, szemfestéknek is bármikor bátran, a szürkés beütést talán természetesebbnek érezték a MAC központjában, én örültem volna egy melegebb hatású duónak is, hiszen nekem a Redhead túl világos, egyértelműen a természetesebb vörösöknek való.


Mivel a napsütésben készült képeken kicsit sárgásnak látom a Coquette-t, ezért ma csináltam róluk egy-ey gyors közelít. Igen, már nem érintetlen, de ez a színbeli eltérés eddig nem tűnt fel.


Minták Urban Decay Primer Potion-ön, szórt vakuval, az első távolabbról, a második közelebbről. Itt a Coquette nem igazán akarta magából a szürkéset megmutatni.



*A terméket PR célokkal kaptam a MAC Cosmetics Hungarytől

2 megjegyzés:

  1. spacegirl3/4/13 22:46

    de hol a szemöldököd, Mara? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe3/4/13 23:08

      Az majd holnap kerül sorra. :)

      Törlés
    Válasz
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe