10/27/2013

Mit érdemes beszerezni halloweenre és mit hagyjunk inkább a boltokban

Azokat a termékeket szedtem össze, amiket az évek során kipróbáltam - van nagyon jó és 'elengedhetetlen' része az ünnepnek, de akadnak helyettesíthető, teljesen pénzkidobásnak minősülő darabok is. Igyekeztem mindent előásni és lefényképezni, de sajnos maradtak hiányosságaim. Szóval hogyha érdekel mit gondolok a sokat megélt bőrömmel - milyen sebkészítőt, művért, testfestéket vegyél az utolsó napokban, akkor ne habozz, kattints a továbbra!


Ellenben ha valaki mégis a halloween csináld magad oldalát szeretné megfogni nagyon pénztárcakímélően, akkor nekik itt található a segédletem három évvel ezelőttről. Habár vannak otthonról is könnyen kivitelezhető dolgok, de vannak olyanok is, amikre szerintem szükség van, ha nem szeretnénk, hogy két óra múlva leessen a zombink fél arca.



Kezdjük a pozitív versenyzőkkel

Ben Nye - Stage Blood
Ez volt az első "különleges sminkeszközöm" és azóta is imádom. Igazából ez egy mentaízű vörös cukoroldat, ha szembe megy, akkor kellemetlenül csíp, a test melegétől elkezd folyni, majd egy idő után megáll. Hajből is elég nehezen jön ki.

Művért ebben az időszakban nagyon sok helyen kapni. Én csak őt próbáltam, de Ben Nye-ék gyártanak alvadt vért [meg még koszt is], meg szembe cseppenthetőt is. Kryolanból is elég sok fajta van és olcsóbb is. Viszont azt érdemes megkérdezni vagy ellenőrizni a csomagoláson "eye-safe" és/vagy "mouth-safe"-e a termék, nehogy rossz élmény maradjon a zombizás!

Ben Nye - Liquid Latex
Szerintem ez az igazán hatásos sebek elengedhetetlen kelléke. A sebviaszt pótolhatjuk zsepivel, helyette is használhatunk gyermekragasztót [vagy műszempilla ragasztót, ami szintén latex, csak picike kiszerelésben és kicsit ragadósabban], de valahogy ez mégis jobb. Arról nem is beszélve, hogyha van egy nagy adag folyékony gumink, abból akár formákat önhetünk ki [szarvakat, kinövéseket, hüllőbőrt] vagy egyéb applikációkat készíthetünk [könnyeket, leolvadt bőrt, hínárt és amit a fantáziánk még enged], majd felragaszthatjuk. Ha bármi hasonlót próbálunk, például fólián vagy ha van saját arcformánk, amikor megcsináltuk a formát és megdermedt, akkor lehúzáskor le kell púderezni mindkét oldalát, különben összeragad és nincs az a  türelem, ami szétszedi. Ezenkívül letéphetjük a "saját bőrünk", égéseket és sok más furcsaságot próbálhatunk ki vele. A bőrről egyben lehúzható, de vigyázzunk, hogy ne kenjük a hajunkba, főleg ha vastag, mert hangosan sikítunk mire lejön - tényleg olyan érzés, mintha a saját bőrünket húznánk le.

Van ő is Kryolanosban, ugyanazért az áron a kétszer akkora. Nem biztos, hogy legközelebb Ben Nye-t, de most utoljára nem volt a Kryolanból. A Ben Nye-vel az az egyetlen bajom, hogy a kupakjában lévő ecset egyszerűen borzalmas, nem is higiénikus megoldás, viszont ha rendes ecsetet használunk a gumihoz, akkor utána az ecsetet ki is dobhatjuk.

Ben Nye - Scar Wax
Szeretem a Scar Waxot is, habár róla nem gondolom azt, hogy elengedhetetlen lenne. Könnyen formázható, de ajánlott vele gyorsan bánni vagy spatulával, mert a kéz melegétől egy idő után túlságosan ragadós lesz. Szép sebeket lehet vele csinálni, teljesen beleolvad a bőrbe - zsepivel azért sokkal nehezebb -, szemöldök eltüntetésre is alkalmas. Csinálhatunk belőle manófület is akár, de latexszel mindenképpen be kell vonni ilyenkor, különben elolvad. Kell hozzá ragasztó, különben nem marad a bőrön. Testvére a Plastici a Kryolantól, ami olcsóbb és nagyon hasonló, de én sosem próbáltam.

Leather Face - Scar Wax, Orrgyurma, Liquid Latex és művér tavalyi elegye
Kryolan - Orrgyurma
Az orrgyurma a sebviasznál keményebb készítmény. Nem simul annyira könnyen a bőrbe, kevésbe lassan olvad. Rúdban kapható és miután levágtunk belőle egy kisebb darabot át kell gyúrni, hogy formázható legyen és logikusan minél többet masszírozzuk, annál alakíthatóbb lesz. Leginkább az orr-, az áll- és a fül elváltoztatására használják, ragasztó nélkül szintén nem marad a bőrön. Mivel a Scar Waxnál keményebb, így kevésbé sérülékenynek bizonyult, de pont emiatt nehéz is apróságokat formázni vele, viszont az előbbi kettővel kombinálva nagyon hatásos. 

Kryolan - AquaColor, SupraColor
Szerintem ez a test- és arcfestések alapja. Az aquacolort és a supracolort is nagyon szeretem, megfizethető, kapható 4 grammos utántöltő változatban baráti áron és ebből nagyjából kettő-négy teljes arcfestés kijön, habár ez komplexitástól, a rétegek és a színek számától is függ. Egymással nagyon szépen keverhetőek, építhetőek. Az aquacolor vízalapú, így le lehet izzadni, bulizáshoz emiatt a supracolor ajánlott, amit fixálni kell. Arra érdemes figyelni, hogy az aquacolor nagyon kiszáradhat a bőrön, főleg ha vastag és akkor megtörik az apró ráncoknál. A supracolort használtam már hajba eldobható spirállal befésülve - nem mondom teljesen realisztikusnak, de nem rossz. A színesek hajlamosak megfogni a bőrt, így ha másnap fontos jelenésünk van, inkább ne [ezekkel] fessünk arcot.

Hozzám közelebb áll, a valamivel drágább, de jelentősen pigmentáltabb Ben Nye ebben is. Rajtuk kívül még próbáltam Snazaroo arc/testfestéket [csak feketében], illetve egy testfestéssel foglalkozó ismerősöm még ezeket ajánlotta a pigmentáltságuk miatt.

Fekete testfestés Snazaroo-val, sajnos nem kaptam meg a nagy képet, így csak ilyen pixeles van belőle


Ben Nye - Neutral Set
Színtelen fixálópúder, ami leginkább hintőporra hasonlít. A hétköznapokban is ezt használom, mert nekem a Kryolanos nem tetszett, a Ben Nye szemcséi finomabbak, viszont a Kryolan tartósabban mattít. Azért a fehéret említem, mert a Fair is ugyanez, csak azt szokták "normális" sminkekhez, mert a legtöbb ember megijed a fehértől, ezt viszont inkább testfestők veszik.

Ben Nye - Final Seal
Ez a kedvenc fixálóm olyan sminkekhez, amiknek tartaniuk kell. Alkoholos, engem leginkább szájvízre emlékeztet. Tipikusan az a termék, amivel elmehetsz egy Szigetes sátoros koncertre, mert a sminked meg sem fog mozdulni. Az egyetlen szépséghibája az, hogy pumpás, ezért a cseppek eloszlása nem egyenletes és nem teljesen egyforma méretű - vannak hajtógázas fixálók, ők mintha drágábbak lennének, egyenletesek a cseppek, de valahogy sosem akartam őket kipróbálni.

Kryolan - Mastix
Ez valamiféle "ipari ragasztó" és az eltávolításához kell a saját oldószere. Szemhez közel, szájra, hajba ne kenjük, mert nagyon-nagyon rossz élményeink lesznek. Egyébként olyan ragasztóról van szó, ami egyszerűen mindent megtart, még azt is, ha a fél házat ragasztanánk magunkra. Felkenés után várni kell, hogy kicsit ragadósabb legyen, aztán egyszer csak már az ujjunkat is odafogta. A kupakjában bújik meg az ecsete, mint a Collodiumnak, annyit is ér ez a része. Ha nem bírjátok a furcsa, erős kémiai ragasztószagot, akkor sem ajánlott, mert elég fojtogató. Tényleg ne próbáljátok meg leszedni a saját oldószere nélkül, inkább ragasszatok könnyű dolgokat műszempilla ragasztóval. Testvére Ben Nye Spirit Gum, amit nem próbáltam, de külföldön nagyon imádják.

Csillámos hajlakk
Ez a termék a hónap újdonsága, de lehet még 2013 újdonsága lesz. Sosem vettem hasonlót, mert megállapítottam: úgysem használnám. Egyszer az Ó utcában véletlenül meghallottam, hogy egy hölgy testre szeretné fújni, mert úgy szép. Egy napig rágódtam ezen, majd nem bírtam ki és másnap vettem belőle. Először nem tűnt szépnek, lepergett, de hajban nagyon mutatós volt. Aztán addig fújtam, fújtam, amíg megláttam, hogy ez bőrön is gyönyörű - annyira különleges dimenziót ad a sminknek. Tehát most beszerzek pár színeset is, hátha hasznos lesz egyszer valamihez. A fehérről tudom, hogy nem lesz teljesen fehér, arra érdemes mást kipróbálni. A Maszkában tartanak nagyon sok színt, de több helyen is kapható, fodrászkellékesnél is biztos van.

Színes haj[lakk] házilag

Ha világos színű hajatok van, akkor könnyen színezhetitek a hajatokat átmenetileg. Ehhez kell egy nagy flakon hajlakk, a kívánt színű szemfesték vagy pigment és egy nagy púderecset [amit nem sajnáltok]. Alaposan le kell fújni a hajat a lakkal, majd az ecsettel a színt rávinni körkörös, kissé agresszív mozdulatokkal, amíg "nedves", majd újra lelakkozni. Érdemes kisebb részletekben haladni.

Ezt a képet azért raktam ki, hogy lássátok micsoda vevőcsalógatóra sikerült matricázni az alapvetően szép zöld flakont. Még este lefényképeztem, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a tudatot, hogy két narancssárga umpa-lumpa nő van a szobámban.




Hasznos, ha van
Két részre bontom ezt a részt - az egyik a  hobbi- és méteráruboltok lesznek, a másik a drogéria. Kezdjük az előbbivel. Gondolom sok helyen láttátok már, hogy mennyire könnyű feldobni a sminket apró extrákkal, mint a flitter, a gyöngy, a strasszok, szegecsek, a füstfólia, a tollak, a levelek, a termések, a kagylók, a kövecskék és a csillám - a lista nagyjából végtelen. Ezekhez a legolcsóbb hely általában a méterárubolt vagy egy nem túl felkapott hobbibolt. Flittert vehetünk olyan kis csomagokban mint a képen vagy ha nagyon kevés kell, akkor akár méterben is - mondjuk 10-20 centit [nagyjából 60 forint]. Csillámból mindig kozmetikait vegyünk, főleg szemkörnyékre, mert a nem kozmetikai könnyen megsértheti a szemet és szaladhatunk az ügyeletre. Ping-pong labdából pedig csinálhatunk kocsányon logó szemeket. Szerezzetek be egy spatulát is, mert hasznos!

A drogériából érdemes beszerezni mindenféle szivacsot különböző textúrákhoz - háromszöget arcfestéshez és árnyékoláshoz, nagyobb lyukacsos arclemosót pedig a művér feltapogatásához. Fogkefét fröcskölt textúrához. Vegyünk műszempillát, mert ez a kreatívabb sminkekhez egyszerűen hozzátartozik. A zombikhoz, a múmiákhoz és a vámpírokhoz jól jön a hintőpor. Műkörömből lehet fogakat csinálni a koponyáknak és zombiknak. Évközben szoktam nézni igazán olcsó ecseteket is, vagy drogériában vagy olyat, amiket "magazinokhoz" adnak [hátha valaki nekem adja], de néha még a 100 forintosba is bemegyek. Erre azért van szükség, mert a jó ecseteimet sajnálom tönkretenni, a latex után amúgy is el kéne őket dobni. Ami szerintem általában is hasznos az ez különböző végű "fülpuci" - fültisztításra egyáltalán nem alkalmas, de sminkeléshez nagyon jó. De színes szemceruzát is érdemes beszerezni, mert arcfestéket nem kenjünk a szemünkhöz nagyon közel, ha belefolyik nagyon csíphet!


Amik kevésbé váltak be

Kryolan - Collodium
Ezt annyira rég szerettem volna kipróbálni, mert annyira realisztikus hegeket láttam vele youtube-on - igaz, nem mind Kryolanos volt - Josh Mehront használt. A tapasztalatom sajnos az, hogy sem smink fölé sem alá nem működik igazán. Tényleg feszíti a bőröm, érzem amikor száradásnál összehúzódik. 1-2 rétegben még el is megy a látvány, de ahogy építem a rétegeket annál kevésbé akar működni, pedig elvileg több kéne hozzá. Ahol sokat mozog az arcom ott nem marad meg, mert a szélei elkezdenek felválni és betöredezni, ellenben ahol nem feszül a bőr, ott nem húzza eléggé meg. Az ecset ehhez is botrányos: kemény és ferde, nem lehet vele adagolni a folyadékot, csak úgy találomra rápötyögtetni a bőrre. Nehezen záródik és nagyon büdös. Amúgy ha vízzel alaposan megmossuk, akkor megkeményedik és a felvált szélénél könnyen lehúzható egyben - speciális lemosót ajánlanak hozzá, de szerintem csak pénzkidobás, mert acetonnal is lejön. Lehúzaáskor viszi magával a legfelső hámréteget, de sokszor már felkenésnél is vöröses a bőröm tőle, a "heg" helyén pedig 2-3 napig is nagyon vörös. Lehet allergiás vagyok rá, mert az összetevőket nem részletezték túlságosan: alcohol, ethyl ether, nitrocellulose.

A kézfejem órák után ökölbe szorítva


Kryolan - F/X Wax
Ez a termék az összes valaha vásárolt sebkészítő közül a legrejtélyesebb darab. Kilométeres az INCI-je a csomagoláson, de a felhasználásáról egy betűt sem ejtenek. A csomagolása ennyi, van hozzá egy átlátszó fedő és kész. Arra emlékszem, hogy majdnem annyiba került, mint egy közepes Plastici, de az anyagot kellően kispórolták belőle. A pénzemért egy fél centi vastag viaszkorongot kaptam, melynek szavatossága 30 hónap - sejtettek valamit. Ezt nem is bánnám, de az elmúlt két év alatt nem jöttem rá, hogy ez az izé hogy működik.

Amikor kibontottam percekig csak nézegettem, mert arra számítottam puha lesz, viszont ezt kézzel nem tudtam eltörni, sőt még a nagy konyhakéssel is nyiszatolnom kellett egy ideig. Elég kilátástalannak éreztem, hogy belőle valaha seb lesz. Ezért írtam Suzy-nak, ő már ugyan látott-e hasonlót és mit kell ezzel tenni, nem tudta. Végül betettem a mikróba két percre. Kivettem. Nem olvadt meg. Bevizeztem, visszatettem és a levágott picike darabnak meglágyult a széle, de tűzforró volt, megégettem vele a kezem. Majd két perc múlva ismét kőkemény volt.

Másnap visszamentem az Ó utcába, megoldást keresni, ez a valami mégis mi, kell-e hozzá oldószer vagy van-e valami technikája. Azt a választ kaptam, hogy picike darabot, szinte forgácsot, kell kivenni belőle és a bőrre a kézmeleggel meglágyítani, egész apró sebeket és hasonlókat lehet vele csinálni, próbálkozzak csak. Románcunk itt végleg véget ért. Lehet egyszer még elküldöm a NASA-nak, hátha nem földi anyag.




Kryolan - AquaColor - Fehér
Ha valamit ne vegyetek az arcfestékek közül az a Kryolan fehér vízbázisú festéke. Azért ne, mert semmi pigmentáltsága egy rétegben, nehéz eltalálni mennyi víz kell bele, viszont ha sok rétegben kenjük, hogy fedjen és fehér legyen, akkor meg már vastag és megtörik. Ez nagyon nem jó, sajnos.

Nektek van valamilyen bevált halloweeni terméketek?

6 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznos poszt volt köszönöm :)
    Én most szívtam meg egy Müllerben vásárolt gyerek arcfestékkel :C
    Egyszerűen nem pigmentált,büdös és szétmarja az ember szemét.. :C

    Nem kérted vissza a Wax árát vagy valami?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Makeup Universe27/10/13 10:48

      Bevallom, hogy mülleres arcfestéket, amiről sosem hallottam nem vennék. Ezek azért ki vannak találva, bár ha a Snazaroo szembe megy, akkor csíp - ezért jobb a szemkörnyéket ceruzával befesteni. Kibontottam, feldaraboltam, nem vették volna vissza, mert "nem rossz, csak én nem vagyok profi felhasználó".

      Törlés
    2. Pillangó Szivárványszín27/10/13 13:37

      Imádtam ezt a posztot!!!:)
      Én imádom a Snazaroot, de amikor először használtam megijedtem tőle...olyan fura volt...aztán már semmi folt vagy csík.
      A Mastix meg egyenesen a szerelmem! Mikor először használtam, el sem hittem, hogy létezik ilyen menő dolog. Még a szagát is imádom.

      Törlés
    Válasz
  • Tetszett ez a poszt :)

    VálaszTörlés
  • Baromi hasznos, és hiánypótló poszt volt ez. Elárulod kedves Mara, hogy ezt az egyedülálló tudást&tehetséged kamatoztatod-e ma(tegnap) este valahol?! Én bevallom lerokkantam :D, így blogokon és krémmánián épülgetek, de ez a poszt. Rohadtul bánom a nyavalyámat (de legalább nem várt rám egy komplett seb és műarc készítő szett a fiókban. Úgy jobban fájna! :D
    Ez a collodium olyan mint valami pillanatragasztó.. brr... valaki ezt tényleg az arcára keni?! Horror.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem igazán kamatoztattam. :( A collodium tényleg elég ijesztő. Mivel nem léptem be a moderálós részéhez a blognak egy ideje, így elárulhatom, hogy a ott még mindig másmilyen a bőr a kézfejemen, ahol ez a collodiumos seb volt...

      Törlés
    Válasz
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe