1/30/2014

Avon - Clearskin | Pórustisztító arcpakolás fekete ásványokkal és 0,5% szalicilsavval - teszt

Rendszeresen kapok termékeket az Avontól, de általában nem írok róluk. Sok mindent kipróbálok, aztán valahogy megállapítom, hogy több munka lenne velünk, mint amennyit írhatnék. Van, aminek úgy érzem semmi hatása a viszonylag kellemes illatán kívül, vagy egyszerűen nem érzem jónak. Van olyan is, amiről úgy döntök írok, aztán elfelejtődik. Ez a termék pedig olyan, amiről nem tudom eldönteni jó-e. A folytatásból kiderül miért.


Egy csinos, feketés 75 ml-es tubusban érkezik, ami rettentően praktikusnak tűnik, hiszen az alja átlátszó, így látható mennyi van benne. Ellenben az ez átlátszóság megadja az első furcsa feltételezéshez is a löketet - a zselészerűnek tűnő, szürke dolog a gravitáció ellen működik. Tehát hiába tárolom állítva egyszerűen feltapad a tubus falára, ahelyett, hogy az alján csücsülne, ahogy ezt minden rendes, fizikában jártas maszk tenné.




Nekem talán pont emiatt és az engem gyerekragasztóra emlékeztető illat és állag miatt is úgy rémlett, ez egy lehúzható dolog lesz. De nem, ő inkább egy arcmaszk. Ha már előbb kentem fel, mint olvastam el a használati utasítást, így vártam a világos szürkére változást - ugyanis, amikor kinyomjuk grafitszürke, majd 10-15 perc múltán, a száradást jelezve kivilágosodik. Nagyon furcsa, habár agyagmaszkszerűség szalicilsavval, semmi igazán agyagmaszkos nincs benne. Száradás után inkább, de előtte tényleg semmi, annyira fényes és zselészerű, kissé szürreális élmény. 

Javallott a csomagoláson feltüntetetten használni, tehát vékonyan felkenni, mert miután távozik belőle a nedvesség és vastagon az arcunkra száradt még az eltávolításával is meg kell küzdeni. A hatását tekintve azt kell mondanom, hogy az első használat után nagyon égett az arcbőröm. Egyszerűen olyan érzés volt, mintha egy erősebb kémiai hámlasztót hagytam volna fent - égett, húzódott és kivörösödött. De annyira, hogy az égő érzés még másnap is egész nap megmaradt. Ez persze elég lenne ahhoz, hogy ne használjam többet, ellenben a bőröm annyira sima és tiszta volt, hogy rávett egy újabb próbára. A második alkalom után már jelentősen kevésbé volt irritált és vörös a bőröm. Heti két-három alkalommal ajánlják a használatát, mivel eléggé szárít, ezért szerintem maximum hetente egyszer bőven elég, viszont akkor utána vastagon érdemes hidratálni. 

Összességében azt gondolom, hogy az összetevői közt nagyon sok minden van, mint a például a bentonit, viszont a szalicilsav elég hátul kullog, elhanyagolható mennyiségben található benne varázsdió-, teafa- és eukaliptusz-kivonat, sőt még különböző fémeken erjesztett élesztő is - ami antioxidáns az internet szerint. Mivel nem tudom eldönteni, hogy ennek a terméknek tényleg így kéne-e működnie vagy csak a véletlen miatt olyan sima tőle a bőröm, ezért hármast adok neki. Ugyan nálam nem okozott problémát, akiknek problémás a bőrük érdemes arra figyelniük, hogy az INCI listán a harmadik egy erősen komedogén anyag. Abban viszont biztos vagyok, hogyha rendelnem kéne ezt nem venném meg az Avontól.  3/5

Össztevők

Aqua, Hydrated Silica, Ethylhexyl Palmitate, Propylene Glycol, Glycerin, Bentonite, PEG-8, Isoceteth-20, Polysorbate 20, Xanthan Gum, Sodium Methyl Cocoyl Taurate,Butylene Glycol, Salicylic Acid, PEG-7, Glyceryl Cocoate, Phenoxyethanol, Hamamelis virginiana (Witch Hazel) Extract, Simethicone, Parfum, Sodium Chloride, Disodium EDTA, Hydroxyethylcellulose, Magnesium Aluminum Silicate, Camellia sinensis Leaf Extract, Eucalyptus globulus Leaf Extract, Saccharomyces/Calcium Ferment, Saccharomyces/Copper Ferment, Saccharomyces/Potassium Ferment, Saccharomyces/Zinc Ferment, Saccharomyces/Magnesium Ferment, Saccharomyces/Manganese Ferment, Saccharomyces/Iron Ferment, Saccharomyces/Silicon Ferment, CI 77491, CI 77492, CI 77499

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe