10/10/2014

Mit vegyünk a Glamour-napokon?

Most hétvégén Glamour-napok. Az első G-nap pedig egybeesik a Desigh Hét utolsó napjával is. Sőt, akik nincsenek benne a nagy Glamour-bizniszben, ekkortájt még ők is készülnek akciókkal. Évek óta nem vettem kuponfüzetet, most viszont átnéztem miket vehetünk olcsóbban ezen a hétvégén és megállapítottam, hogy még mindig nem érzem égetőnek ezt a 20% kedvezményt. Lássuk miért!

Amit mindenképpen vennék - szerintem mit érdemes

A Clinique-ben 2000 forint kedvezményt válthatunk be, én ezt biztos, hogy az ötven faktoros, titánium-dioxidmentes, állítólag matt fényvédőjükre szánnám. Az Estée Laudernél 2500 forintos kupon van, ebből beruháznék az egyik szuperszérumukra, mondjuk az Idealistre. A Douglas-ban ha jól emlékszem, csak a megjelölt termékekre érvényes az akció, viszont összevonható a törzsvásárlói kártyával. Ami azért rossz, mert ha egy áhított darabra takarékoskodtunk és nem piros pöttyös, akkor valószínűleg teljes áron is megvesszük. Ha szerencsém lenne beválthatom a Váci utcai boltban Bobbi Brown Shimmer Brickre vagy bronzosítóra, pirosítóra, korrektorra vagy bármi másra, ami ellenállhatatlannak tűnik - Long Wear krémes szemfestékre vagy nem krémesre... Múltkor a Chanel is jelölt volt, itt már érezném, hogy ez a Glamour dolog elég nagy csapás és a Guerlain pulthoz még el sem jutottam. A Chaneltől valószínűleg egy Rouge Allure rúzst vennék vagy a Hysteriát vagy a Maniac-ot, ezt követné egy krémes szemfesték, saját nevém az Illusion D'Ombre - lányosan bevallva bármelyik, de leginkább a lilás. Guerlainnél parfüm terén a zászlóshajó Shalimart érdemes fontolóra venni, illetve a kihagyhatatlan Rouge G-t. Viszont, ha biztosra mennénk, akkor a Müllerben vegyünk drága dekorkozmetikumot, mert ott elvileg mindenre vonatkozik, illetve krémmániáról már az is kiderült, hogy tartanak Burt's Bees-t is és a Müller sajátmárkás termékei is elég jók szoktak lenni.


Ahova benéznék - ha mindenképpen szeretnétek még valamit

Clinique alapozói nekem színben nem jók, amikor megjegyeztem, hogy nagyon rózsaszínes az összes, ami a bőrtípusomra lenne jó, a hölgy felvilágosított, hogy ezeknek az alapozóknak nem az a céljuk, hogy színben jók legyenek. Ezt a kijelentését nem teljesen értem azóta sem. Viszont az Even Better régóta nagy vágyam alapozó és korrektor formában is, ha nem is feltétlenül magamra kenném. Az All About Eyes szemkérmet még régen próbáltam, szerintem maximálisan kihagyható. Van Lancome kupon is, ha valaki nem éri be az előbbiekkel, én már itt nem mernék benevezni egy Lancome szempillaspirálra, alapozóra vagy parfümre - életem első igazi alapozója pont tőlük volt, szóval ideje felfrissíteni az emlékeimet. Az Aphrodite webshopban is érvényesek a kedvezmények. itt főleg körömápolási termékeket lehet beszerezni, ők forgalmazzák nálunk a Color Club lakkokat és az alumínium-klorátmentes Crystal dezodorokat, amikből a gránátalmás a jobb, a kamillás elég vénasszonyos illat. Az Omorovicza azóta mozgatja a fantáziám mióta tudom, hogy létezik, de annyira húzós az ára, hogy csak a nézegetésig jutottam; amúgy nem igazán tudom mit tud és senkit sem ismerek, aki próbálta volna - krémmánián is talán csak négy vélemény van róluk összesen. Ahova szintén benéznék az a L'occitane ugyan semmit sem szeretnék tőlük most igazán, az ámbrás parfümöt kivonták; szintén ilyen az Yves Rocher, ahonnan a sampon annyira nem jött be, de a tusfürdőik nagyon jók. Van Beyu és Artdeco kedvezmény, akiktől időnként megtetszik valami, viszont az Artdeco műszempilák nagyon jók és a kategóriájukhoz képest drágák is. A The Body Shop kupon egy termékre váltható be, ez nálam biztos az új, kamillás olajuk lenne. A Vichy-nél valószínűleg az érzékeny, intoleráns, mindenféle bőrbetegségre ajánlott alapozókat nézném meg, valószínűleg a Dermablendet. Az Uriage-zsal is szemezel már egy ideje, két bőrnyugtató, sebgyógyulást segítő krémet néztem ki.


A becsapósak

Van Babyliss kupon, de a leírás szerint csak az Auchan áruházakban válthatók be, ellenben ilyen helyen jobb, ha nem veszünk semmi elektromos dolgot. A Marionnaud kuponja pedigcsak akkor érvényes, ha két nem akciós terméket veszünk.

Ha nem smink

A Glamour-napokon elég sok fast fashion ruházati bolt is részt vesz az őrületben. Mióta pár éve két nő szinte összeverekedett előttem a Mangóban, azóta ezeket kerülöm, habár nekem a fast fashion, mint olyan sem jön be igazán. A Design Hét 20%-os kuponjaival sokkal, de sokkal jobb ruhákat vehettünk ugyanennyiért. A Vagabond régi nagy szerelmem, évekkel ezelőtt mindig kinéztem milyen cipőt veszek tőlük. A sokkal recensebb szerelmem viszont a Parfois táskái és ékszerei, amik amúgy is elfogadható áron vannak, de 20% még barátságosabbá teszi a kisszériás darabokat. Könyvmoly énem pedig a Librinek sem tudna ellenállni.

Akik pedig készültek, de nem kupon formájában

A NYX is készült 25% kedvezménnyel, amelyet a webáruházban és a Müllerekben lehet beváltani. A Kell a Púdernél pedig 20% érvényes a termékekre, ezen a hétvégén. Ki tudna ellenállni ennyi szép színnek?!




Minden évben lecsúszok a kuponfüzetről, sajnos-nem sajnos, de idén célzottan hagytam ki, hiszen jövő héten továbbképzésre utazok, ahonnan bizony túl sok jót szeretnék hazahozni. :)

3 megjegyzés:

  1. Úgy tudtam az Auchanban van vevőszolgálat, ahol kiadják az elektromos dolgokra a garanciát. Vagy tévednék?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van, csak nem igazán bízom az ilyen helyekben, mert a legtöbb raktáros egyáltalán nem törődik azzal, hogy a termék ne sérüljön meg.

      Törlés
    Válasz
  • sklatyenom12/10/14 18:39

    Nekem eddig nem volt rossz tapasztalatom az Auchan-nel, vettem már ott hajszarítót és laptopot is. Ha bármi probléma volt (mert volt, megtörött a töltő kábele a laptopnak) akkor az aktuális gyártóhoz is vissza tudja vinni az ember, nem kell feltétlenül az áruházba visszavinni. Amúgy, máshol is vannak hanyag raktárosok, sokkal nagyobb és nevesebb számítástechnikai cégeknél dolgoztam ezelőtt, tudnék erről mesélni órákig ;)

    VálaszTörlés
  • Megjegyzés hozzáadása
    Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe