1/13/2015

Best of 2014 | Az év kedvenc termékei

2014 összefoglalója után következzenek 2014 kedvenc termékei. Igyekeztem azokra szorítani a listát, amiket ekkor próbáltam először, de ez nem minden esetben sikerült, de nem hagyhattam, hogy mindig ugyanazok a termékek győzzenek, igaz néhányukból már kiszerettem... Sok kép a tovább után!

 
2014 hamar elment és a hajápolás terén sem hozott sok újdonságot. Továbbra is próbáltam magam a szilikonmentes samponokhoz és -balzsamokhoz tartani, sok terméket próbáltam, de a többségük nem vált be. Az Imperity samponja összegubancolj a hajam, de a balzsam és a pakolás isteni; olyan, mintha vaníliapudinggal kenném. Nagyon puhává és könnyen fésülhető fürtöket csinálnak, viszont a pakolás újabb változataiban már van szilikon is. Az illatanyagok és színezékek miatt érzékenyebb fejbőrre nem annyira jók, de B5 provitamint, búzafehérjét és keratint tartalmaznak - nem utolsó sorban nagyon olcsók. Az Alterra gránátalmás kombója maradt a hajam megmentője. Ha bármi olyan történik a hajammal, amitől már kifésülhetetlenné válik, bevetem ezt és valami csoda megy végbe.

Az arc- és testápolós részt egybevettem, mivel nem vége láthatatlan a lista. Utóbbiak csoportját erősíti az Avon illatanyagmentes érzékeny és száraz bőrre való Intensive Refiel SOS Cream. Ez nagyon tápláló, igazi SOS krém a száraz, hideg időben. A másik testre való termék a Gehwol törpefenyős lábkrémet, ami a száraz bőrt azonnal rendbe hozza, könnyen beszívódik és nagyon jó az illata, habár én inkább kézkrémnek használom. Ami a képről lemaradt az a Lush Rose Jam és az Yves Rocker bio argánolajos tustürdője. Arctiszítókból az AA Prestige Sensitive Nature volt a kedvencem nyáron, amint kicsit hidegebb lett kipróbáltam a gyógyszertári mosdókenőcsöt. Az előbbi zselés állaga ellenére sem bizonyult szárítóhatásúnak, de tartalmaz illatanyagot; utóbbi pedig természetesen nem szárít, viszont van benne ásványi olaj, amitől sokan „félnek”. 2014 a retinolok és a fényvédelem éve volt. Az első retinol szérumom, amit kipróbáltam az a Madre Labs, az iHerb sajátmárkás terméke volt, elvileg 1% retinolt tartalmaz, de ebben erősen kételkedek és a Paula's Choice valóban egyszázalékos retinol szérumának a nyomába sem ér. Hamarosan mindkettőről írok, jelenleg még érlelem kicsit a tudást, mert egy szérum sem hoz azonnali és látható változást. Fényvédők terén a két kedvencem az Alba Botanica volt, ami kémiai és nagyon jól véd nyáron, nem okozott problémát. A másik a Kiss My Face Sunscreen with Hydresia SPF40 volt, amiről azt hittem a titánium-dioxidtól lettem pattanásos vagy allergiás vagyok erre az összetevőre nyár végén, de október óta ezt használom és nem fordult újra elő.


Elérkeztünk az első kedvenc részemhez a pirosítókhoz. Megszállottan gyűjtök mindenféle pirosítót, bronzosítót, púdert és highlightert. Ha a legszéléről indulunk, akkor meglepő, de kivételesen egyik idei kedvenc pirosítóm sem igazán barackos, inkább rózsaszínes, mint például ez a theBalm Down Boy. Annyira megszerettem, hogy egyszer azt álmodtam elfogyott és reggel felkeltem megnézni megvan-e. Nagyon szép, sajnos nekem ez a fajta rózsaszín nem áll jól. Mellette látható a MAC Lightscapade MSF, amit 2013 végén kezdtem el igazán használni, mert sokkal szebb, hidegebb fénye van  és kevésbé csillámos, mint a hőn szeretett Soft And Gentle MSF. Persze láttam a boltokban az új formulájú fénypúdereket és megőrjít a kíváncsiság miben mások [ésésésvankétújszín]. Alexánál a blog sale-en vettem a Colors For Beauty Sweetet és ő a maga módján rózsaszín, de nem áll nekem sem rosszul \o/ Mellette egy régi Artdeco 0680 pirosító van, amin lehet látni mennyire szerettem, nagyon természetes piszkos rózsaszín, az állaga bársonyos. Amikor kétségbeestem, mert elfogyott a Make Up for Ever contorur kitből a csontosítószínem, akkor vettem a Ben Nye Contour #1-t. Építhető, de ami ennél is fontosabb, pontosan olyan színe van, mintha természetes árnyék lenne, nem vörös, nem túl sötét. A Remeka trendteremtő versenyén nyertem egy Studios Makeup rizspúdert egy lazacos színben. A bőrön nem lazac színű, nagyon finom porrá őrölt, a szem alatti karikákat azonnal eltünteti. A másik kedvenc púderem a Physician's Formula Airbrushing Pressed powder SPF30. Ezt nyárra vettem, kiegészítő fényvédelemnek, viszont melegben és kimondottan zsíros bőrön nem szép. Bőrfénye van, ettől „mossa” a bőr felületét, ragyog és olyan, mintha az ember bőre photoshoppolva lenne; viszont nagyon közelről nézve megülhet egy kicsit a pórusokban, de távolabbról tényleg szép.

Az első, amit megemlítenék az az arcápolásos képről lemaradt Adrienne Feller Rose de Luxe szemkrém, ami ugyebár fincsi rózsás, gazdag és nagyon tápláló. A képen van három pigment, egyik sem idei szerzemény, de idén újra felfedeztem őket: MAC Bloodline, Lithe és Pink Bronze. Mellettük végre megvettem a MAC Quite Natural paint potot, amely tökéletes azokra a napokra, amikor semmi időd sminkelni, de valamit szeretnél két perc alatt és még jól is néz ki. Szeretem a lilát, nem tehetek róla és hogy melyik volt a kedvenc lilám? A Studios Makeup #27 szemfestéke, ami csillog, színjátszós, nagyon pigmentált és csodaszép. Az év befektetése a Paula's Choice The Nude Mattes paletta volt, itt írtam róla miért, és az ecsetét is nagyon szerettem. A nagy vágyak beteljesülése, pedig a Makeup Atelier Paris két palettája, a képen a lilás T16 szerepel, de a T03S egy gyönyörű natúr változat. 

Idén nem is tudom vettem-e egyáltalán rúzst, pedig a MAC Viva Glam Rihannákat mindenképpen szerettem volna. Végül a Rihanna 2 szájfényt megvettem, mert annyira különleges ez a duokróm lila, imádom. A másik a ByTerry Baum de Rose színezett ajakápoló ajakápoló. Szép, ahogy egy kis színt ad az ajkaknak és szuperpuháva teszi őket. Ja, és ugye rózsás, róóózsááás. *-*

Az év a Golden Rose lakkok éve volt, sorban a következők: Jolly Jewels 110, Jolly Jewels 106, Holiday 58, Galaxy 19. Ezenkívül szerettem még az Avon Savage-t - zöldesebb, mint a képen - és két Chine Glaze lakkot, a Fairy Dustot és a Tongue & Chic-t.

2014-ben viszonylag kevés ecsetet vettem - az ecseteim száma így is a kétszázat közelíti. Elcsábultam a Peggy Sage pro kedvezményével, mert egy-egy ecsetük ezer-ezerötszáz forint körül van. A szintetikus macskanyelvek a 135126, 135125, 135124 - a legkisebbet rúzshoz is használom - mindent tudnak, amit a drágábbak is. Ha már rúzsecset, állítom, megtaláltam a tökéleteset, ez a Kryolan 6***263/K [fogalmam sincs a hatost hogy kell a számozásába olvasni, gondolom csillagok nélkül]. Még három Peggy Sage ecset került a kedvencek közé: a 135147 - ez hasonlít a MAC 224-re formájában, de a minősége nem olyan; satírozni jó, de a MAC 224-esem nyolc év után néz ki úgy, ahogy ő pár hónap után. A 135146 sem rossz, szeretem, hogy kerekített, de oldalról lapított, hasonlít a MAC 217-re, de ő is rosszabbul néz ki fiatal kora ellenére, mint az öreg nagytestvére. Ami szerintem viszont kiemelkedő az a 135134 laposecset: kerek, puha, tömött és mégis rugalmas. Vennem kellett egy szemöldökecsetet is, ez a Kryolan K.7 lett, mert habár a MAC 266 csodás, de már rászolgált egy cserére. Szintetikus vonalon az Ecotools ecsetei beváltak, a Tapered Blush Brush és az Airbrush Concealer. Az előbbi nagy, lapított; az utóbbi pedig egy igazán jó korrektorecset, puha, tömött, egy álom. Amit krémes alapokhoz szemfestékekhez szerettem az a Rose Cosmetics rózsaszín ecsete volt, 450 forintért úgy érzem hatalmas vételt csináltam. Eszközök közül a Real Techniques szivacsa érdekes, a formája szuper és jobb, mint a latexháromszögek többsége. Ellenben a háromszögeket az ember eldobja, ezt nem; viszont egy Beauty Blenderbe még mindig nem szeretnék invesztálni. A kedvenc műszempillám pedig szintén Peggy Sage, a Regard Captivant, nem mondom újat, nagyon szép, mindeközben természetes.



Az elmúlt években nem szedtem rendszeresen vitamint vagy bármilyen táplálékkiegészítőt, ellenben mivel nem napozok és hiába ér eleget így is mindenkit a nap, jobbnak láttam, ha D-vitamint szedek. Gondoltam akkor már vehetnék valamit a gyenge körmeimre is, hátha segít. Mindkét vitamin a 21st Centurytól van, a D-vitaminnak nem érzem hatását; a Hair, Skin & Nails-től pedig egy hónap alatt kétszer annyit nőtt a hajam, mint szokott. Az év egyik legjobb vétele pedig a Now Foods Antioxidant Caps volt, ami minden lényeges antioxidánst nagy dózisban tartalmaz, igaz nem szedtem minden nap, remélem sosem öregszem meg.

2014-ben. úgy érzem, nem vettem túl sok mindent, de már így sem tudom hova rakni azt, amim van; ezenfelül tudatosan vásárolok, olyasmiket veszek, amikkel nem lehet mellényúlni. Kértétek facebookon, hogy írjak egy listát azokról, amik nem váltak be. Nem sok ilyesmi van vagyis nem jut eszembe. A legértelmetlenebb tárgy biztosan a Born Pretty Store-os tusvonal segítő vagy valamiféle szememelő dolog. Hajápolás terén az Imperity sampon nem vált be, mert összegubancolja a hajam; a másik amitől szinte megőrültem a viszketés miatt, az az Yves Rocher sampon és balzsam volt. Ami csalódást okozott, mert többet vártam tőle, hiszen annyira híres: az Egyptian Magic All Purpose Skin Cream. Lehet sok embernek bevált, nekem még mindig olyan, mintha zsírt kennék az arcomra, ellenben nem állítom, hogy valakinek nem lehet az A Krém. Amit szintén nem szerettem, mert rettenetesen úgy éreztem izzad alatta a bőröm az a Babyganics fényvédő volt, habár hideg időben nem rossz, de inkább testre való, mint arca. Ó, és igen, még valami, amit tényleg katasztrófaként éltem meg! A Studios Makeup folyékony tusa, amikor a szemembe ment mart, csípett, nem láttam a könnyektől, vakon kerestem sminklemosót, majd lemosás után is fájt még a szemem. Úgy éreztem ilyen lehet, ha az embernek sav folyik a szemébe és ezt éli át megvakulás előtt közvetlenül, magasan ez volt az év legrosszabb terméke és ráadásul még „gumisra-nyúlósra” is szárad.

Nektek mik voltak a kedvenceitek?

11 megjegyzés:

  1. Ildiko Tajti13/1/15 20:36

    Jaj Mara, végre! Ezt már nagyon vártam! Engem ez a Ben Nye kontúrcucc érdekel! Be tudnád linkelni? Ill. a csontosító szín mit takar pontosan? Nagyon jó összefoglaló lett és most lélegzetelállítóan gyönyörűek a fotóid is, el is felejtettem már, mennyire csodás fotókat csinálsz!!! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom belinkelni, nincs fent az Ó utcás bolt honlapján, a pirosítók fiókjában van, Contour #1 szerintem a neve. A csontosítószín az, ami jó csontosítani, bármi lehet. :) Köszi, de szerintem ezek a képek nem sikerültek túl jól. >. Törlés

    Válasz
  • Névtelen13/1/15 21:07

    Én ebben az évben nem vettem túl sok smink terméket... Az év vége felé viszont beruháztam a Kerastase Architect családra (először sampon, hajpakolás, majd a hajvégápolóra és a hővédőre) és nagyon nagyon elégedett vagyok vele, soha nem volt ilyen szép a hajam. Remélem most meg fog tudni nőni törés nélkül. Az újravásárlás viszont fájni fog nagyon, a sampon és a pakolás sajnos nem olyan kiadós, mint szeretném.
    A Physician's púder vízhiányos bőrre jó lehet? Még sose hallottam róla, de régóta keresek egy jó, nem vakolatszerűen mindent lemattító púdert.
    Nala

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kerastase drága, legalábbis emlékeim szerint és nem tudom nekem megérne ennyit egy pakolás vagy egy balzsam. Nekem a fodrázs ismerőseim is akkor veszik, ha akció van. :D Viszont ha soha nem volt ennyire szép a hajad, akkor lehet tényleg megéri. *-*
      Szerintem a Physician's Formula púder jó lehet vízhiányos bőre, az enyém elég száraz és nem néz ki rajta rosszul, de mindig sok hidratálót használok sminkelés előtt. :)

      Törlés
    2. Névtelen14/1/15 13:42

      Köszi, ezt a púdert feltettem a listámra akkor:)
      lookfantasticon vettem (2 hónap alatt:D, ott eleve 20% kedvezménnyel indul és rengeteg akciójuk is van ugye), de sose költöttem ennyit hajápolási cuccra :) Még én sem tudom hogy megéri-e, illetve hogy meddig éri meg :) Hosszabb távon lehet meggondolom magam, az anyagi helyzetemtől is függ majd.

      Törlés
    Válasz
  • A RT szivacsot könnyű mosni? Lehet valamivel fertőtleníteni, mint az ecseteket?
    Külön köszönöm a nem vált be részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem nagyon könnyű kimosni, főleg a folyékony szappantól szabadulok nehezen, mert látom, hogy még mindig habos, még mindig, még mindig. Elvileg a szivacsokat nem lehet, ellenben én forralt vízzel szoktam és gyorsan megszárítom, majd lefújom alkohollal.

      Törlés
    2. Én azt olvastam, hogy a szivacsok fertőtlenítésére szuper mód ha mikróba teszi az ember őket 1-2 percre...persze figyelni kell h ne olvadjanak meg, de remek módszer szerintem :)

      Törlés
    3. Néha mikróba is tettem őket, de nekem utána megkeményedett néhány, szóval lehet nem mindegy milyen anyagból van... :$

      Törlés
    Válasz
  • Natália Kecskés14/1/15 17:19

    A DownBoy nem The Balm pirosító? Nem vagyok benne biztos, de mintha úgy rémlene :) nagyon szuper termékei vannak a márkának, a highlightereket is mindenki dicséri! (vess azokra egy pillantást :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OMG, tényleg az, ha nem szólsz nekem fel sem tűnik. Köszi! :$

      Törlés
    Válasz
Megjegyzés hozzáadása
Továbbiak betöltése...

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe