10/30/2015

Philips | VisaPure Essential arctisztító készülék // teszt


Nem is tudom mióta mozgatja a fantáziám egy rendes arctisztító készülék. Régen használtam kefés arctiszítót, de nekem azok túl durvák voltak, néha-néha sikerült ledörgölnöm vele itt-ott a bőrt. Bevallom, hogy sokáig azt hittem ezek az elektromosok ugyanezt csinálják, csak annyival jobbak, hogy nem nekünk kell mozgatni. Végül az egyik kedvenc bőrápolós bloggerem videója győzött meg arról, hogy ez bizony kellemes dolog, hasznos és érdemes valamilyen készüléket beszerezni. 

Három hónapja kezdtem el azon gondolkozni veszek valamilyet, gondoltam majd a Glamour-napokon, aztán végül adódott ez a lehetőség, akkor pedig miért ne lehetne a Philips VisaPure az első. Elég sok esélyest megnéztem a keresés alatt, de szomorúan tapasztaltam, hogy a többség 1 percig működik; csipogás vagy fél másodperces szünet jelzi mikor illik áttérni egy másik arcrészre és jobb esetben két sebességfokozat van rajtuk, nagyon ritkán három; általában két, esetleg három különböző fejjel érkeznek. 




A dobozt kinyitva, megtaláljuk benne a készüléket a normál fejjel, alatta pedig elrejtették a másik, érzékeny bőrhöz való, fejet, a töltőállványt és a töltőt, illetve egy ezüst színű utazó táskát. 


Amit tényleg érdemes szem előtt tartani ezeknél a készülékeknél az az, hogy ne csak forogjon a tisztítófej, hanem vibráljon is. Ennek az az oka, ha csak forog, akkor tulajdonképpen a kézi tisztítást imitálja és hiába hatolnak be a sörték a pórusokba, a tisztítás nem lesz igazán hatékony. A Philips VisaPure DualMotion technológiával működik: egyszerre végez a kefe vibráló és a forgó mozgást. A rezgés fellazítja a szennyeződéseket, a forgó mozgás pedig eltávolítja azokat. A tájékoztatón az van, hogy tízszer olyan hatékony így, mintha kézzel mosnánk arcot, de ugyanolyan gyengéd.





A készülék két kefefejjel érkezik, amiket később külön is meg lehet venni, ha majd rászolgálnak a cserére. A készülékről egyszerűen le kell húzni őket, majd a másikat felpattintani - a kattanó hang jelzi, hogy jól rányomtuk és arctisztítás közben nem repül le a feje. A normál fej fehér, sokkal masszívabb fehér sörtékkel, az érzékeny bőrhöz való pedig inkább rózsaszín és sokkal puhább. Nekem a normál kicsit erős, főleg az első találkozásunkkor, amikor még nem tudtam hogy mégis mit csináljak én ezzel. Itt jöttem rá, hogy nem kell a bőrre a készüléket rányomni, sőt, az automatikus körkörös mozgatás is csak zavaró. Sokkal jobban működik, ha csak ide-oda mozgatom. Nekem összességében a puhább fej jobban bevált, szerintem ez kellemesebb érzés. A normált néha kicsit erősnek érzem, pedig megtapogatva olyan puha, mint a cicám farka. A fejeket használat után ajánlott elmosni, én ezt mindig kipattintva végzem, de a szerkezet vízáló, így akár a reggeli rohanásban a zuhany alatt is használhatnánk.



A készülék két sebességi fokozaton működik. A fokozatokat kis jelzőlámpák mutatják, a gomb harmadik megnyomására a készülék kikapcsol. Egy program egy perc hosszú és három blokkból áll, melyek közt fél másodperces szünet van. Úgy találták ki ezt, hogy 20 másodperc alatt megtisztítja az ember az egyik orcáját és a fél állát, majd a másikat, végül pedig a homlokát és az orrát. [Mindezt még egy idiótabiztos képes leírásban is megmutatják.] Ha sietek ez az egyperces program tökéletes, de annyira kellemes ezt a készüléket használni, ahogy bizsergeti az arcom, hogy én simán használom a normál fejet mindkét fokozaton, majd az érzékenyet vagy csak azt, de rögtön három-négy percig. Komoly függőséget okoz. Imádom. 

Használat után pedig elmossuk és megtörölgetjük, mint egy kisbabát. Az enyém általában a fürdőszobai polcon pihen fektetve, de beállíthatnám a formatervezett állványba - azért nem teszem, mert a cicám túl kíváncsi és félek leverné. Az el állvány töltőként szolgál, ha csatlakoztatjuk hozzá az adaptert. Egy feltöltés hat órát tart és így olyan 30 percig működik a gépezet. Ez először meglepő volt, de ha rákeresünk a hasonló akkumulátoros arctiszítókra mind hasonlóan sokat töltődik vagy sokkal többet [18! órát] és nagyjából ennyit is bírnak, mint ez. Ha merül már az akkumulátor azt egy villogó vörös elem jelzi a kettes fokozat alatt. Töltéskor ez fehéren villog, ha pedig tökéletesen feltöltöttük folyamatosan világít. Ez elég nagy macerának tűnik, de igazából este bedugom és reggelre már használható is lesz. Örülök, hogy akkumulátoros és nem elemes, mert egyrészt sosincs itthon elem, másrészt a tölthető AA akkumulátorokat mindig elfelejtem feltölteni. 


Annyira szép a formája, ugye?

Mivel magamon csak azt tudom mérni lejött-e az alapozó vagy az alapvetően nem is látható szennyeződés, ezért kölcsönvettem egy ötletet egy ázsiai készülék tesztjéből. Narancsokat kentem be BB krémmel vastagon, majd géles lemosóval megmostam őket. A képeken az első narancs a kézzel mosott - kétszer mostam meg és micellás vizes vattakoronggal is áttöröltem -, ezután jön a Philips VisaPure normál, majd az puhább fejes tisztítása. A narancsok makrói azt mutatják, hogy a kézi tisztításnál tényleg sokkal több alapozó marad a narancs pórusaiban, a legjobban a érzékeny fej tisztított, pedig mindkét esetben 20-30 másodpercnyit használtam rajtuk a készüléket. Azért szerencse, hogy nekünk nincsenek ekkora és ilyen mély pórusaink. :)

Saját tapasztalatból azt tudom mondani, hogy tényleg szuper tisztának érzem a bőröm és talán, mintha puhább is lenne, mint korábban. Nagyon kevés géles tisztítót használok a géppel, mert felhabosítja. Például a Benton habzó lemosójával, aminek fantasztikus tejszínhabszerű habja van, nehéz használni, mert mindent belep. Ha áttörlöm az arcom micellás vizes koronggal utána, nem szed már le semmit sem. \o/


Mindent összevetve az érzékeny bőrhöz való, a puhább fej tényleg nagyon jó, a készülék remekül tisztít, kellemesen bizsergeti az arcom. A bőröm tisztább és mintha puhább is lenne. A termék előnyei közt említik a jobban felszívó krémeket, szérumokat és a vérkeringés serkentését. A vérkeringést valóban élénkíti, hiszen olyan jól masszíroz. A krémek jobb felszívódását nem tudom lemérni, nekem ez eddig sem okozott gondot. Azt sajnálom, hogy csak egyperces programok vannak, de gátlástanul megnyomom egymás után a gombot négyszer, végülis reggelente praktikus ez az egy perc, este pedig van időm. :)

A készüléket jelenleg a Westendben található MediaMarktban lehet megvásárolni, de novembertől a többi MediaMarktban és online is elérhető lesz. 

Ti próbáltatok már valamilyen arctisztító készüléket?

*A terméket Philips-től kaptam tesztelésre. A szépséges fotók elkészültében pedig Balázs Gergely barátom segédkezett.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe