A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eyeshadow. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eyeshadow. Összes bejegyzés megjelenítése

7/02/2016

Mara, csomagott hozott a posta | ColourPop


Az első videóm. Eredetileg úgy gondoltam kivágom belőle a kevésbé sikerült részeket, végül annyira féltem hogy megsérül a fájl és soha nem fogja kirenderelni a Premiere Pro, ahogy a NYX Face Awards-nál tette, hogy inkább csak az elejéről és s végéről vágtam ki pár másodpercet. 
bronzer colourpop lips metallic unboxing video

1/06/2016

Best of 2015 | Kedvenc termékek és rövid mivoltvelemazidén


Azt hiszem még sosem préseltem az év végi kedvences bejegyzésbe egy mi történt velem az idént is. Aki inkább arra kíváncsi, hogy milyen kozmetikumok jöttek be kattintson ide, aki másra is, az olvasson egyenesen tovább! 

10/11/2015

Glamour-napok | 2015 ősz // zsákmány

Ez a bejegyzés azt a címet is kaphatta volna, hogy mit vettem, illetve mit vettem volna még, ha nem lennék rettenetesen lusta. Még volt pár hely, ahová szerettem volna benézni a Glamour-péntek délutánnapok alkalmából, de egyszerűen nem vitt rá a lélek. Egyrészt szerettem volna pótolni a pár hete eltört világítós tükröm a Media Marktból, másrészt a Rimmel új nude rúzsai is érdekeltek, ahogy a L'oréal Mega Gloss-ból a két matt szín. Emberek, emberek mindenhol, hatalmas sorok a DM-ben. Soha.
bobbi_brown bodycare brushes esteelauder foundation haul homedecor skincare

1/26/2015

Kell a Púder! | Storm, Dragée, Unbelievable, Smokey // teszt, minták

Decemberben eljutottam egy Púder Péntekre én is, mert rendeltem két miniglittert és egyszerűbbnek tűnt szemrevételezni őket akkor, mint azon gondolkozni, hogy vajon tényleg olyanok-e mint a képeken. Az az érzésem, hogy Kell a Púder termékek az utóbbi időben egyre népszerűbbek, ennek ellenére jó minőségű mintákat nem találtam róluk, sajnos. 
hungarian kellapuder makeup mineral pigment review

12/14/2014

Paula's Choice | The Nude Mattes palette // teszt, vélemény, minták

Mindig híján voltam a barna szemfestékeknek, egyszerűen nekem a barna egy olyan szín, amire nem tudok igazán vágyni. Ha van lila fénye vagy tud valami pluszt, akkor jöhet, de máskülönben, ki akarna barnát? Negyedévszázadosan is így gondolom személy szerint, ellenben tudom, hogy néhány jó barnára szükség van.

Ez a paletta engem nem különösebben hozott lázba mindaddig, amíg meg nem tudtam, hogy Wayne Goss is szerepet játszik benne, akkor viszont azonnal kellett. Tavasszal a Paula's Choice Magyarországnál lehetett előrendelni, így tettem én is - habár eleinte nem voltam abban biztos, hogy ez nekem való lesz. A rendelés azt hiszem 2 nap alatt itt volt, ami nagyon jó a magyar webshopok többségéhez képest.

A paletta már első ránézésre luxus érzetet kelt, annak ellenére, hogy papírból van - amitől nagyon könnyű. Lenyűgözően egyszerű, minimalista fekete design; imádom, ahogy fekete kartonba volt csomagolva átlátszó plasztik helyett. A rendelésemhez pedig a külső csomagolás kartonjába két Shine Stopper mintát is rejtettek.


A palettához jár egy szintetikus laposecset is, ami méretében inkább egy nagyobb közepes, mint kifejezetten nagy. Szeretem, puha, jól lehet használni - főleg krémes alaphoz szoktam, mert pont megfelelő a szememhez és tapasztalataim szerint valahogy a porokat nem veszi fel annyira jól, ami nem feltétlenül rossz. Az kicsit zavar, hogy egy neon vörös festék elszínezte és azóta sem tudtam megszabadítani a bugyirózsaszíntől.

A csomagolásra visszatérve az elegáns fekete karton, akármilyen praktikusnak és letisztultnak tűnt elsőre, a sok használat, cipelés után már nem olyan szép. Az enyém helyenként behorpadt, maszatos, viszont eléggé masszív, mert a festékeknek semmi bajuk. 12 darab egygrammos festéket tartalmaz, melyeknek neve csak a palatta hátán van feltüntetve; a hűvös és meleg színek aránya nagyjából egyenlő.


Cream a legvilágosabb szín. Nagyjából olyan, mint a saját bőröm, habár kissé rózsaszínesebb, de ilyen világos árnyalatoknál ez nem feltűnő. Mögötte a Beige, ami egy fokkal sötétebb és sárgásabb, őket követi a Pink Sugar - a paletta egyetlen csillogó, nem matt színe - picikét rózsaszínes, de a bőrön nem tűnik annak, inkább egy sápadtarany highlighternek néz ki. A két következő, a Café Au Lait és Tan a két kedvencem a paletta első feléből. Hófehérkés bőrön lehet egy teljesen natúr smink mélyítője, egy egyszerű nappali sminkben pedig teljes szemhéjszín. A többi barnát egyformán szeretem, ezek a ChesnutClayPlum TaupeChocolate Truffle és Coffe. Nagyon szép füstös szemeket lehet velük csinálni vagy sötétebb bőrön natúrakat, mindenféle színű szemöldökhöz jók ezenfelül. A Gunmetal Grey szürkét és a feketét, az Onyxot keveset használtam, az utóbbi viszont igazán mély.

A festékek állaga jó, az én ízlésemnek kicsit száraz a textúrájuk; ha túl kemény ecsetet használok, akkor enyhén poroznak, ettől eltekintve nem. Jól tapadnak, pigmentáltak, a matt színekre jellemző nehezen satírozhatóság sem mutatkozott meg. Szuper ez a paletta, na. Egy ilyennel a fél világot végig lehet sminkelni mindenféle fennakadás nélkül - nem csak natúr sminkeket lehet vele készíteni szerencsére; én is nagyon sokat használom és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem - sokkal jobban szeretem, mint az Urban Decay Nakedet. 5/5 




Sajnos túl sok megörökített sminkem nincs ezzel a palettával, mert a natúr sminkeket nem szoktam lefotózni - nem azért vannak mindig színes és „nagy” sminkek, mert csak olyanban járok. Az első egy éjszakai kísérletezés volt az Onyxszal, pár barnával és a Pink Sugarrel [a szemhéjamon a hideg arany a Ben Nye Iced Gold]. A második pedig nem olyan rég került ki a blogra, minimális mélyítés a paletta legvilágosabb barnáival.  

Minták Urban Decay Eden Primer Potionön szórt vakuval:



Nálunk nem kapni állandóan a Paula's Choice Magyarország webshopjában, de most karácsony alkalmából van, ha a jövő héten megrendelitek meg a fa alá kerülhet! Ár/érték arányban 12 szín és egy jól használható ecsetért verhetetlen. :) 
makeup palettes paulaschoice review

8/03/2014

Zsákmány | Bourjois, Colors For Beauty, Gehwol, OCC, Urban Decay

Nem szoktam zsákmányos-első benyomásos bejegyzéseket írni, de most rendeltem pár apróságot, amikről nem hiszem, hogy külön beszámolnék a későbbiekben. Aztán ez változhat. Nem rendeltem sok mindent ebben a hónapban, illetve a iHerbes rendelésem még nem érkezett meg. Remélem a vámon hamar eldöntik mi legyen a sorsa. No, de mára van egy halom szépség, nézzétek meg őket. :)
Ezt a Bourjois Shimering Shine szemfestéket Gris Platine színben a TeSminedtől rendeltem, ha jól emlékszem még sosem vettem náluk semmit, mert vagy nincs készleten vagy nekem nem éri meg - például a kifutott limitált MAC pirosítók. De sokszor kicsit bizalmatlan vagyok, ha internetes sminkszerekről van szó. Megrendeltem ezt a szürkés, ezüstös szupercsillogós valamit. Persze a pigmentekből egyik sem volt, ami tetszett volna és ameddig meg nem érkezett erről is azt hittem a csomagolása miatt, hogy valamiféle por lesz. Elég nagyon koppantam, amikor megláttam, hogy valami folyós-krémes dolog, pici szivacsos applikátorral. Még kiszedni sem tudom ebből a csomagolásból. Legközelebb figyelmes leszek. Egyébként szép, csillog és viszonylag tartós alappal, csak ugyebár nem erre számítottam. Nem túl higiénikus, ha tudom inkább rendelek egy türkiz selyemport, mert a lilásat sokat használom. 



Szintén sokat agyaltam a Tesminkednél az Urban Decay monók kapcsán. Általánban 1-2 szín van, jelenleg ha jól látom már egy sem, lehet ez a Goddess volt az utolsó. Imádom ezt a szemfestéket, csillámos, de a csillámokat meg lehet benen tartani, a satírozást azért ők sem bírják túlzottan. 50%-os akcióban főnyeremény volt, annak ellenére, hogy ez még a régi formula, szemben a mostani vajszerű, félig krémes Urban Decay festékekkel. Szerintem szeretni fogom. 

Szikrázik a napon, mint egy istennő. *-*
A következő három Alexától van. A blog sale-jén vettem tőle két Colors For Beauty pirosítót, a Sweetet és a Poppylove-ot, amiket most imádok és ha eljutok Bécsbe, akkor megveszem a harmadikat is. Sminkekben biztos lesznek, már most világmegáltó terveim vannak velük. A Poppylove-nak azért is örülök nagyon, mert a Szépségtrendtől próbáltam rendelni egy visszafogott, inkább kontúrozós pirosítót a Tigitől, de három nap múlva írtak, hogy ez a termék már megszűnt. [Kicsit ledöbbentem, hogy három napba telt ezt közölni, miután már nyolcszor megálmodtam mire fogom használni.] De szerencsére vele helyreállt a havi pirosítószükségletem rendje. Illetve eltett nekem egy Twirl OCC port, mert szinte mindig porokkal sminkelek, ha tehetem és ezt a szín egy jolly joker, mindenre használom, mindig szép, mindig velem van, imááááádom. Itt írtam róla.


Az egész azzal kezdődött, hogy egy ismerősömnél megszagoltam egy a fenyőfa illatú lábkrémet. Mondta, hogy a Szív utcában van egy körmös bolt, ő ott vette. Nos, nekem sem kellett több, még aznap éjjel megrendeltem. Nem tudtam, hogyha csak odamegyek, mint nem szakember, megesznek-e. De azt gondoltam, ez nem olyan, amit csak szakember vehet, ez csak egy krém. Miután végignéztem a márka katalógusát, úgy éreztem, hogy fogalmam sincs melyiket szeretném. Végül maradtam a törpefenyő-rozmaring-levendula vonalon, habár a tejes-mézes is tetszett, de inkább a szinte mindenre jó vörös változatot választottam, amiben sok a növényi olaj, ez a Gehwol Fusskraft Red. Még beraktam a kosaramba mellé egy akciós karbamidos kézkrémet. A krémet két néven is megtalálni, a kettő szerintem ugyanaz, az enyém Gerlasan, de a katalógusban Gerlan néven van Ennek a második összetevője az urea, de annyira nem szép az INCI-je. Ja, és üdvözlöm azt, aki az összetevő listát fényes ezüst fóliára álmodta meg a tégely belsejében!


Minták Urban Decay Primer Potion alapon, először természetes fényben, majd vakuval:
Bourjois Shimering Shine Gris Platine // OCCTwirl // Colors For Beauty Sweet, Poppylove // Urban Decay Goddess
Bourjois Shimering Shine Gris Platine // OCCTwirl // Colors For Beauty Sweet, Poppylove // Urban Decay Goddess
 
Ti vettetek valami szépet?
Bourjois colors_for_beauty foot foot_cream fotcare gehwol hand_cream hands haul makeup occ review skincare urban_decay

7/17/2014

Naked Cosmetics | Desert Sunset // teszt, vélemény, minták

Ez a „paletta” már ősz óta velem lakik, de sosem voltam elégedett a képekkel, így csak most kerül rá sor. A Naked Cosmetics poraira már azóta vágytam, mióta először hallottam az IMATS-ről és fogalmam sem volt arról, hogyan juthatnék dombornyomott bankkártyához, az emlékeim szerint akkoriban egyetlen, hozzánk is szállító, talán olasz webshop kínálatát tanulmányozva. Mind kell, az összes! Most. Aztán évekig várhattam. Murphy.


Szinte puritán, fekete dobozban laknak a pigmentek, melynek oldala az „If it's not naked, it's not natural.” szlogent szajkózza, mint ahogy egy lelakott cirkuszi lakókocsi hirdeti a világ legerősebb emberét. Bevallásuk szerint az ők gyártják a létező a legtisztább, legtermészetesebb sminkterméket, mert száz százalékosan, csakis, kizárólag oxidált csillámpalát tartalmaznak. Tehát nincs bennük szilikonszármazék, olaj, viasz vagy bármilyen adalékanyag, ezért nem allergizálnak és nem romlanak meg. A doboz másik oldalán pedig a felhasználás sokszínűségére térnek ki.

Hogyan használhatjuk a por állagú festékeinket és pigmentjeinket?
Az ilyen festékek felhasználási lehetőségei végtelenek. Használhatjuk szárazon szemfestéknek, pirosítónak, highlighternek. Ha benedvesítjük őket, akkor a színük sokkal intenzívebb lesz, akár fóliaszerű. Így húzhatunk vele tusvonalat vagy bármilyen vonalat, Keverhetjük szájfénnyel vagy egy masszívabb ajakbalzsammal - ekkor mondhatni rúzst kapunk. Tehetjük körömlakkba, testápolóba, hajzselébe, keverhetjük őket egymással saját színekért. Csak a képzelet szabhat határt!

Nekem nagyon tetszik, hogy a pigmenteket össze lehet tekerni egy toronnyá, de külön is van fedelük, így magammal vihetem csak a kedvenc színem. A mérete megegyezik a BellaPierre toronnyal, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi kilenc színt tartalmaz, de nem lehet őket szétszedni. A Naked Cosmetics hatszor 1,8 gramm festéket tartalmaz.




A színek nagyon szépek, szemet gyönyörködtetőek, de az ember ezt egy kozmetikumnál el is várja. A színeknek nincs nevük, csak számuk a kollekción belül. A színek mindegyike fényes, a Desert Sunset #1 egy nagyon sápadt, sárgás arany, abszolút szerelem. A #2 egy leginkább rózsaszínes bézsnek mondanám, a #3 egy gyönyörű okkersárgás, enyhén barnásba hajlik. A képen a #4 egy kissé vérszegény vörösnek tűnik, de a mintán már látszik az igazság: rózsaszín, apró arany csillámokkal - akár a MAC Rose pigment ikertestvére is lehetne. Őt követi egy lila, amivel egyszerűen nem lehet betelni; benne is vannak arany meg még nem is tudom milyen színű mikrocsillámszerűségek, egyszerűen káprázik tőle a szem. A sort pedig a világ egyik legdögösebb rozsdás démoni vöröse zárja.



A porok káprázatosak, fényesek, jól lehet őket satírozni, tapadnak is rendesen. Mivel én előnyben részesítem a nem préselt szemfestékeket, ezért nem tudom, hogy csak a gyakorlat miatt nem potyog-e, de nem hullik le az ecsetről sem. Viszont az a mintákon tökéletesen látszik, hogy sminkelni nagyon jó, ellenben szárazon alappal nem annyira intenzív, mint a Naked Cosmetics-es sminkalappal [nekem sincs sajnos] vagy nedvesen. 


Naked Cosmetics Desert Sunset - az összes szín egy sminkben, egy kis feketével kiegészítve
Teljes terméklista a sminkhez itt.
Összességében szerintem ezek a pigmentek remek lehetőséget nyújtanak az adalékanyagmentes, vegán és állatbarát sminkek kedvelőinek. Azt azért megjegyezném, hogy az összetevőlista alapján a termékben, a termékismertetővel szemben, nem csak csillámpala van - ami a legtöbb ásványi dekorkozmetikum alapja -, hanem térfogatnövelő és tapadást segítő anyag is, illetve vas-oxidok a színekért, gondolom. Az viszont biztos, hogy a színek gyönyörűek, jól használhatóak, habár nekem egy icipicit a szívem inkább az OCC irányába vagy a MAC felé húz, de ez a Naked Cosmetics Desert Sunset is nagy szerelem. Csak lennék milliomos. 4,5/5

Minták - először szárazon természetes fényben, Urban Decay Primer Potionön; majd nedvesen vízzel alap nélkül természetes fényben és az utolsó képen vakuval.






Összetevők
Mica, Calcium Sodium Borosilicate, CI 77891, [+/- Silica, Hydrogenated Polybutene, CI 77489, CI 77491, CI 77492, CI 77499, CI 19140, CI 77861, CI 15580, CI 77510, CI 42090, CI75470]

A terméket a Spalazzomed Kft.-től kaptam a felhasznált képemért cserébe. 


Ne felejtsétek el, hogy négyéves a blog, ezért stúdiófotózást nyerhettek

Próbáltátok már a Naked Cosmetics porait?
bellapierre makeup naked_cosmetics pigment review

11/06/2013

DMU - Desert Sunset

Sminkes bejegyzéseknél nehéz valamit írni, mondanám, hogy itt az ősz és ezek szép meleg őszi színek a furcsa színű pirosas hajamhoz, de még november van és még mindig pulóverben járnak az emberek, a fű zöld és rügyeznek a fák. Vakus képek, mert hiába van viszonylag jó idő, múlt héten pont elég felhős volt, szóval segíteni kellett a fényképezőgépnek, hogy lásson is. Egyébként szerintem nagyon jól megy ez a smink a hajamhoz is, ami szerintem csak nekem nem tetszik már. :D


Arc/Face
Baviphat - Sugar Girl BB Cream #1; Ben Nye - Translucent Powder; MAC - Eversun, Fleur Power powder blush, Soft and Gentle MSF, Strero Rose MSF, Mineralize concealer NC15; Kryolan - Ivory, 3W

Szemek/Eyes
MAC - Bare Study paint pot; Naked Cosmetics - Desert Sunset collection; Sleek - Noir eyeshadow; Paris Berlin - Black Eye Kohl; Astor - Big & Beautiful mascara; Ben Nye - Dark Brown eyebrow pencil; MUFE - #161 Cinnamon eyeshadow

Száj/Lips
Avon - Pale Peach lipgloss; MAC - Soft and Gentle MSF
astor autumn avon baviphat bennye colorful Kryolan lipgloss makeup mineral naked_cosmetics pigment Sleek

8/03/2013

Smashbox - Pro Palette - teszt, minták

Ezt a palettát, a Beauty Sale Blogon vettem még tavaly év végén, legalábbis ha az emlékeim nem csalnak, viszont csak most július elején használtam először. Egyrészt teljesen elfelejtettem, másrészt mindig az Urban Decay Nakedet veszem elő, ha valamilyen füstös, barnás sminket csinálok, mellette szívesen nyúlok a MAC palettáimhoz is. Végülis egyszer kísérletképp és vérfrissítésnek beraktam a sminkes táskámba... És ott is ragadt. Képek a tovább után!


A szemfestékeknek egy fényes fekete kompakt biztosít helyet. Méretét tekintve nagyjából másfélszerese egy MAC négyes palettának, olyan egy centivel szélesebb, tehát nem túl nagy. A tetejében pedig egy hatalmas tükör foglal helyet. A szemfestékek egyenként 1,8 grammosak és átmérőre pontosan akkorák, mint a MAC utántöltői. 


A hat színnek külön-külön nincs neve, legalábbis a palettán nem tüntették fel őket. Három világosabb és ugyanennyi sötétebb szín van benne, amik egy natúrabb sminkhez jól használhatóak, de lehetünk bátrak és csinálhatunk velük füstös sminket is. Elsőként, ami szemet szúrt az a nagyon szép, pasztellebb barackszín. Nem teljesen matt, kicsit ezüstös, szaténfényű darab, egészen puhán siklik a bőrön. Mellette egy drapp barna, amiben sokkal definiáltabb, nagyobb szemcséjű, ezüst csillámok vannak, ő a paletta érzetre legtömörebb színe.. Ezt a sort egy metálfényű ezüst zárja, amely alig látszik a bőrön; belső szemzugba próbáltam már, de nem hajlandó túlságosan együttműködni. Az alattuk lévő sor két-két végén selyemfényű finisek vannak, egy farmerkéket és egy barnás-lilás-bordós színt. Középen pedig egy telt bronz-arany festék található. Az alsó sorban üldögélő szemfestékek jelentősen krémesebb érzetűek, a felső sor mindegyike erősen poroz.

A sötétebbeket nagyon szeretem, de az egész paletta jól használható, szépen és könnyen satírozhatóak a benne lévő festékek, mindemellett tartósak is és nekem magukban a bőrömön is fognak. Textúrára nagyon hasonlítanak az új formulájú Urban Decay szemfestékekhez. A barackot teljes szemhéjra szoktam, a középsőket a mélyítő vonal területére, a kéket és a bordót pedig mélységet adni. De hat színből akár hetekig lehetne sminkelni anélkül, hogy kétszer ugyanazt csinálnánk. 


És a meglepetés: Ennél a fotózásnál használtam a palettát először. Alul igaz az egyik kedvenc kék színemmel, a MAC Bell-Bottom Blue-val egészítettem ki. Van a sminkről egy egész közeli, csak azt nem kaptam meg [még], más fekvőt pedig nem találtam, de nekem az egész sorozatból ez a kedvenc képem. 

Fotó: Frohmann Ágnes / Modell: Semmi-Kis Tünde / Ékszer: CsermakDesign
Minták Urban Decay Primer Potionön. Vakus képek, mert nem sikerült rendes nem vakusat csinálnom most. 




Összességében ez is egy jól használható paletta, viszont a felső sor porzása enyhén zavaró. Applikációnál nem hullik le, ami pozitívum. Már nem emlékszem pontosan mennyit fizettem érte, viszont hat színért nem volt túl drága. Ellenben úgy érzem egy négyesnél nem lehet jobb, amire ötöst adok azt sokkal jobban szoktam szeretni. 4/5
makeup palettes review smashbox

3/21/2013

Bobbi Brown - Velvet Plum metallic eyeshadow - teszt, minták

Őt még az őszi Glamour napokon vettem a Douglas-ban és csodaszép rózsaszínes társával, a Ballet-vel együtt, amit azóta is csak limitáltam láttam. Azóta egy nagy szerelem a színe és a textúrája miatt is. Elég sok képet csináltam róla, mert a különböző fényeknél különböző oldalait mutatja és még mindig úgy érzem, hogy még így sem sikerült visszaadni mennyire gyönyörű. No, a tovább után beszéljenek a képek és persze én is kicsit bővebben!


Fényes, szögletes, fekete kompaktban lakik, amiből a szemfesték kipattintható és áthelyezhető egy Bobbi Brown palettába, mivel úgy tervezték, hogy belepattanva maradjanak benne. Megpróbáltam berakni őt egy Z palettába, de az abban lévő erős mágnes taszítja, az Unii vagy a belsejét veszett MAC palettába viszont nem tapad bele mágnes nélkül. 2,8 grammnyi festék ül a fekete dobozkában, ami közel a kétszerese a MAC-nek. A fotóknál megszenvedtem vele, mert nagyon porosodik a tok és minden meglátszik rajta, hiába törölgettem.

Természetes fényben



Arany csillogás napfényben

A szemfesték állaga nagyon kellemes, könnyen csúszik, szinte krémes és egyáltalán nem porzik. Jól pigmentált, de alappal - főleg egy sötétebbel - sokkal szebb, akkor lilásabb oldalát mutatja. A Bobbi Brown gondolkodásnak köszönhetjük ezt a könnyen satírozható, finom és a nap végéig  tartó formulát. A színe nagyon trükkös, különböző fényeknél teljesen más és más. A neve azt sugallja, hogy enyhén szilvás-lilás szín, de de egy kellemes barnás alapban. Engem arra emlékeztet, mintha a MAC Satin Taupe és a Smut szemhéjporokat keresztezték volna. Hidegebb tónusú, középbarna mályvás fénnyel, ami néha kicsit bronzosnak is hat, ezenkívül elrejtettek benne némi arany csillámlást is. A finise teljesen fémes, kicsit fóliaszerű. Szerintem napközbeni rohangálásra, de még esti partiba is jó választás, hogyha egy fekete szemceruzával füstösítjük a szempillatőnél. Az ára azért kicsit talán magas, de a mérete, a textúrája kompenzál. 5/5

Bobbi Brown Velvet Plum
Bobbi Brown Velvet Plum  természetes fénynél, tompított vakuval
Bobbi Brown Velvet Plum  természetes fénynél, közvetlen napsütésben

Minták - az első sor alap nélkül, a felső sor MAC Soft Ochre paint poton - természetes fénynél, vakuval és erősebb vakuval.



Follow my blog with Bloglovin
bobbi_brown makeup review
Régebbi bejegyzések Főoldal
Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe