4/17/2011

Sleek - Acid

Egyszerre négy Sleek palettát rendeltem, ami talán butaság volt a részemről, mert eddig kettőt még szinte ki sem nyitottam. A jelenlegi áldozatom az Acid.

A csomagolása ugyanolyan, mint a többi Sleek palettáé: egy kis fekete, jól záródó doboz. 12 színt rejt és duplafejű applikátorral érkezik.

Inkább a színekre ugrok most rögtön, mert nem szeretném magam ismételni. Igaz ezt a palettát vártam a legjobban, de nem annyira széles körben használható, mint az Original. Találunk benne egy matt feketét, egy fényes grafitszürkét, egy neon zöldet, egy neon rózsaszínt, egy kekit, lilát, egy sötétebb és egy világosabb fényes kéket, neon narancsot, neon sárgát, matt fehéret és egy bordós színt.

Nem teljes mértékben váltotta be az elvárásaimat. A két kék kivételével az összes színt próbáltam. A feketével és a szürkével nincs semmi problémám. Viszont a fehér számomra elég gyenge, a keki sem igazi. Legkevésbé a sárga tetszett, egyszerűen úgy láttam, hogy több rétegben valamiért zöldes lett [képeken sárga maradt] és olyan "temperás" az egész. Temperás állagnak azt hívom, magam sem tudom miért, amit ha felviszek egy rétegben akkor nem elég, de kettőben már láthatóan túl sok. Még a neon zöld nem tetszett, szintén emiatt. A rózsaszín, narancssárga és lila egész jó, de ecsettel nem lett annyira vibráló, mint amit elvárnék.



Valahogy ezek a matt színek nekem túl laposak. Nem érzem bennük azt, hogy ez jó [a fekete kivételével]; inkább úgy érzem, ez egy elég gyenge minőség a Sleek részéről még ennyire olcsón is. Habár egészen jól lehet őket satírozni, de azt hiszem ennek csak az az oka, hogy nem eléggé pigmentáltak.

A mintákat úgy húztam meg a kezemen, hogy egy fehér alap, aztán a Soft Ochre paint pot, majd a sima bőr. Látni, hogy a fehér egészen felélénkíti a neonokat. Viszont azt is látni, hogy némelyik a bőrön alig fog magában.

Összességében kicsit csalódott vagyok, mert pont a neon színek és a fehér miatt rendeltem meg. Szerettem volna igazán vibráló színű sminkeket csinálni, valami "toxikust", de ez egy kicsit most váratni fog magára.

Személy szerint nem ajánlanám ezt a palettát; egyrészt, mert kevés az igazán jól használható szín benne; másrészt, mert a benne lévő festékek nem annyira jó minőségűek, mint például az Originalban.

13 megjegyzés:

  1. Ezen a temperáson jót mosolyogtam:) Nekem valamiért nem igazán szimpatikus a sleek paletták, bár egy primerre mégis fáj a fogam. lehet azért nem tetszenek, mert tényleg tök úgy néznek ki, mint egy vízfestékpaletta még rajzóráról, és nem érzem úgy, hogy de jó lenne ezt a szememre kenni:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem így képről szimpatikus - szépek ezek a vibráló színek. Jó lenne nyáron ebben páváskodni egy picit :-)

    VálaszTörlés
  3. Úgy vágyom egy ilyen palettára, örülök, hogy írtál róla, bár szerintem a megrendelésben nem tántoríthat el semmi, de jó minél több véleményt begyűjteni róla.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Én meg nem szeretném, ha a blogomban reklámoznád a termékeidet.

    VálaszTörlés
  6. Képről tényleg jónak tűnnek a színek, a neonzöld tetszik a legjobban. Honnan lehet ilyet rendelni?

    VálaszTörlés
  7. Én a Sleek hivatalos oldaláról rendeltem. http://www.sleekmakeup.com De állítólag vannak vaterán is.

    VálaszTörlés
  8. Már nagyon régóta agyalok hogy rendeljek-e, de eddig még nem tettem meg, valami mindig zavar ebben a palettában, de nem tudom megfogalmazni hogy mi...

    VálaszTörlés
  9. Pont most akartam rendelni, a MUP-ról, de szó ami szó, lebeszéltél róla. :( Most kereshetek másikat. Sajna nem te vagy az első, aki negatívan nyilatkozik róla. Lehet, hogy marad a MAC? :D

    VálaszTörlés
  10. Mi a véleményed a
    http://www.sleekmakeup.com/-ról való rendelésről?
    Mennyi idő alatt jött meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem 4 nap alatt ideértek a csomagok onnan, ha reggel rendeltem délután már fel is adták. :)

      Törlés
    2. de jó , köszi a választ :)
      még annyit akartam kérdezni hogy kb mennyibe kerülnek ft-ba? és mennyi a szállítás?

      Törlés
    3. Nem tudom, elég rég rendeltem már és ez attól is függ, hogy a bankod milyen áron váltja aznap forintot fontra. Lehet jobban jársz, ha a Makeuplaza-tól rendelsz.

      http://www.makeuplaza.com/hu/products/479/sleek

      Törlés

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe