8/08/2013

Szépségboxom - Július 2013

Megérkezett hozzám is a Szépségbolt Szépségboxom szolgáltatásának júliusi kiadása, ami a hazai "meglepetésdobozok nőknek" piacra, ha jól számolom, harmadikként lépett be. A meglepetések felépítése hasonló az eddigiekhez - három teljes méretű termék és több kisebb termékminta, melyek a webshopjukban forgalmazott termékek közül kerülnek ki havonta. Állandó termékszagolgató segédemmel Picúrral pedig gyorsan meg is néztük mit rejt. 


Korábban már írtam a májusiról itt. Annyiban változott elsőre a küldemény, hogy a milkacsokilila doboz valamivel mélyebb színű és fényes kartonpapírból készült. Ezenkívül most kartondobozban érkezett hatalmas bubis boríték helyett. Viszont a termékminták kapcsán felfedeztem egy nagy hiányosságot: örülnék, ah lenne egy kis kísérőkártya minimális ismerettővel a termékekről.

Rögtön feltűnő volt, mert nem teljesen simult a tető a dobozra, egy hatalmas fém valami miatt. Emberi reakció, rögtön kivettem, megnéztem, megszagoltam. Az illata szerintem isteni. Viszont amint kipróbáltam rájöttem, hogy a szorosan záródó fém tégely nem a legpraktikusabb zuhanyozásnál - egyrészt csúszott, nehezen tudtam letekerni a kupakot, másrészt a sót semmi sem szabályozza, pontosabban akadályozza meg abban, hogy a negyedét a tenyerünkbe zúdítsuk elsőre. Hiába designos, de nem okos. A használatát nem kötötték az orromra különösebben, körkörösen masszíroztam ugyan, habár úgy éreztem talán némi tusfürdővel nem ártott volna összekevernem, mert nem igazán siklott, viszont a tenyerem megérezte a próbálkozást. Ha így annyira nagyon nem is tetszett, ellenben használhatjuk aromaterápiás fürdősóként felfrissüléshez, amihez inkább el tudom képzelni.

A Greenlandről érdemes tudni, hogy holland cég - nagyon törekszik zöld fürdő- és testápolási szereket gyártani, melyek teljesen természetes hatóanyagokon alapszanak. A termékek többsége Ecocert tanúsítvánnyal rendelkezik és állatbarátok. Korábban a Pure&White vonalból volt egy tusfürdőm, annak is imádtam az illatát, de ez a fürdősó nem lett a  kedvencem testradírként.
Eredeti ár: 2 590 Ft


Deborah - Bőrnyugtató napozás utáni testápoló - 200 ml
Ez a Deborah SOS bőrnyugtató teje napégésre. Pumpás-spriccnis, aminek a fejét el lehet forgatni. Nos forgattam, mert nekem elég egyenesen jön belőle a tej, azt reméltem valahogy elérhetem, hogy jobban szétszórja a bőrfelszínen, de nem. Kellemes érzetű, hamar beszívódik, "nivea krém" illatú. Szerencsére nem égtem le, ezért nem tudok arról nyilatkozni napégésre tényleg beválik-e, mindent az olvasókért igaz, de ha lehet, akkor idén mégegyszer már nem szeretnék pecsenyére sülten hazajönni sehonnan. 

Ami engem zavar a termékben az a bioetyc felirat. Azért nem értem, mert először azt hittem ez egy plecsni, valamilyen minősítésről, de nem találtam semmit és a márka weboldalán sem igazán nyilatkoznak arról mi ez. Persze én tudni szeretném, hiszen nem szeretnék bármit magamra kenni. Az egyik termékprospektusos mappámban itthon azt találtam a Deborah napozós vonaláról [azt hiszem három van nekik: alakformáló és férfikozmetikumok ezenkívül], hogy biztonságos védelmet nyújtanak a bőrnek az UVA és UVB sugarak ellen, a természetes összetevők pedig hidratálják a bőrt. 

Ez a termék kaktuszfüge kivonatot tartalmaz, amely felerősíti a bőr regenációs folyamatát a sejtanyagcsere fokozásával. "Mediterranean Sun Care" komplexet tartalmaz, melyben az előbb említett kivonaton kívül még 100%-os olíva olaj hidratál, csillapítja a kipirosodást és az irritációt. Érzékeny bőrtípusokra is használható, klinikailag tesztelt.
Eredeti ár: 4 990 Ft


Ez már a májusi dobozban is benne volt. Nagyon kellemes krém, szuperül hidratál, könnyen felszívódik, szép alapot ad a sminknek és nem csúszik meg rajta - már többször használtam. E-vitamint, aloe verát és Holt-tengeri ásványokat tartalmaz. Állatbarát.


Maybelline - Colossal Smokey Eyes szempillaspirál [10ml, matt fekete]
Régen ha drogériás spirált vettem, akkor mindig ezt a Maybelline Colossalt, mert elég sokféle van, jó az állaga és viszonylag olcsó volt. Most ahogy elnézem az ára már közel a duplája, mint három éve. Gyanítom ezt is szeretni fogom, egy szempillaspirál mindig jól jön. Kollagént tartalmaz, amitől a pillák kilencszer dúsabbnak hatnak, majd meglátjuk, de nekem bőven elég lesz, ha tényleg fekete.
Eredeti ár: 2 777 Ft


Mindenféle termékminta
Volt köztük egy Palmolive Naturals passiógyümölcsös 10 ml-es minta és egy Perwoll öblítő[?] is. Utóbbi pár perc után anyuhoz került, ő majd tudja mire kell használni, de nekem elég meglepetés volt mitnemondjak. Garnier Moisture Match minták három különböző bőrtípusra, Gerovital Sun 50+ SPF. Egy Armonia krém, amit eddig nem ismertem, de úgy hírlik biokozmetikumok és minden termékük Ecocert minősítést kapott. Ezenkívül rengeteg Clinians minta - ezzel a márkával sem találkoztam még soha. 


Összességében nekem az előző két doboz jobban tetszett, de kíváncsi vagyok mi lesz az augusztusiban. Az árát még mindig megéri. :)

Ti rendeltek valamelyik magyar dobozból? Melyikből?

A Szépségboxomat a Szépségbolt.hu-tól kaptam tesztelésre. 

4 megjegyzés:

  1. Ezt mindig bekommentelem, de szerintem az árárt akkor éri/érné meg, ha olyan dolgokat kapnál, amit elhasználsz. Az első kettő nem ilyen.

    Én annak örülnék, ha több sminktermék és körömlakk kapna helyet ezekben a dobozokban, nem csak a kb eladhatatlan, buffer darabok a gyártók/forgalmazók polcairól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából én nem hiszem, hogy a sminkterméknek jobban örülnék vagyis egy ilyen 5000-es dobozban nem valószínű, hogy olyan lenne, amit tényleg elhasználnék - csak alapozó ne legyen benne soha. Aztán ki tudja. Így legalább olyat kapok, amit amúgy nem biztos, hogy megvennék vagy kipróbálnék. Szerintem a fürdősót el fogom használni és ezt a napozás utáni krémet is elhasználta volna anyu, ha a korábbi dobozban van. :)

      Törlés
  2. nyunyelda10/8/13 13:45

    A só most az Auchanban 1000 Ft, a spirálok 1500 körül vannak a drogériákban akciósan, szerintem átverés ez a box, tudják, hogy a nők imádják az ilyesmit, és elhitetik magukkal, hogy hű de jól jártak ez eredeti árhoz képest.

    VálaszTörlés

Copyright © Makeup Universe 2014 Makeup Universe